Michael Jacksonnal újít a Budapest Bár

2013/09/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Szeptember 26-án az A38 Hajón adja őszi nagykoncertjét a Budapest Bár. A megszokott énekeseken és zenészeken kívül az este vendége lesz Tania Saedi, a Magyarországon is igen népszerű DelaDap énekesnője, aki saját, Saedi néven futó projektjét a Sofa Surfers tagjaival együtt készítette.

Michael Jacksonnal újít a  Budapest Bár

Nemcsak a kitűnő énekesnő jelenti a koncert különlegességét. Itt mutatja be a zenekar Budapesten először azokat az új számokat, amelyek eltérnek az eddig megszokott feldolgozásoktól. Emblematikus nemzetközi és magyar pop – és rock dalok is megszólalnak a cigányzenekar feldolgozásában, és természetesen a nagyszerű énekesek előadásában. A dalok között szerepel többek között Michael Jackson, Depeche Mode, Tom Waits-feldolgozás, de tartogatnak magyar vonatkozású meglepetést is. Ez az új irány tükröződik majd a Budapest Bár jövő év első felében megjelenő új sorlemezén is.

Az esti koncert egyben egy figyelemfelhívó, nyelvtanulásra biztató rendezvénynek, az Európai Nyelvi Koktélbárnak is része. A rendezvény célja, hogy a Nyelvek Európai Napja alkalmából felhívja a figyelmet a nyelvtanulás fontosságára és Európa nyelvi sokféleségére, az anyanyelv és az idegennyelvtudás képviselte értékekre. A nap szellemében az esti koncert is többnyelvű lesz.

A koncerten fellépnek a Budapest Bár zenekar tagjai: Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály, Farkas Richárd és Kisvári Ferenc valamint  Németh Juci, Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kollár – Klemencz László, Szücs Krisztián, Kiss Tibor és Tania Saedi.


Képtár

  • Michael Jacksonnal újít a  Budapest Bár kép 19550
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek