Mihalik Ábel ugrik be a törött kezű dobos helyére

2018/02/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az utóbbi napok havas, jeges időjárása komoly zavart okozott a Nomad életében: a zenekar dobosa, Vécsi Zoltán a olyan szerencsétlenül csúszott és esett el, hogy eltört a keze, amit azonnal meg is kellett műteni.

Mihalik Ábel ugrik be a törött kezű dobos helyére

Öröm az ürömben, hogy a dobost azóta már kiengedték a kórházból, ám így is több hetes rehabilitáció vár rá, vagyis nem tud ott lenni a ma Szombathelyen induló, Leander Kills-szel közös turnén – és sajnos a Nomad saját állomásainak jelentős részén sem.

A csapat szerencséjére Mihalik Ábel, az első Nomad album dobosa – a legtöbb helyszínen – bevetésre készen áll, így aki nem tudott ott lenni a tavaly nyári, három szenzációs bulin, ahol ugyancsak Ábel segített ki, az most bepótolhatja az élményt.

Zoli balesete miatt a negyedik Nomad album munkálatait is fel kellett függesztenie a bandának, hiszen sem dobolni, sem szerepelni nem tud (mármint a készülő klipekben), meg aztán a lemezbemutató turnét sem lehet nélküle lebonyolítani.

Fotó: Nomad/FB

Ugyanakkor a zenekar szeretné kárpótolni a közönséget, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy március 9-re, a barbanegrás nagykoncertre elkészüljön a június elején, Budakalászon rögzített koncertlemez, amely terveik szerint 21 dallal, dupla cédén látna napvilágot.

Mihalik Ábel, beugrás, turné, Nomad, dobos, baleset

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek