Mindössze öt akkord... Hey, Jimi!

Néhai James Marshall Hendrix (született John Allen Hendrix) idén november 27-én ünnepelné 75. születésnapját (megelőzve ezzel pl. a szintén 27 évesen elhunyt Jim Morrisont, aki csak jövő december 8-án, vagy Iggy Popot, aki egyrészt még él, másrészt csak épp hogy elmúlt 70 április 21-én).

Azt hiszem, ami jelzőt csak érdemes volt leírni vele kapcsolatban, azt már leírták, kezdve attól, hogy egészen új hangzást teremtett az elektromos gitározásban, azon át, hogy legendás balkezesként bal kézre húrozott jobbkezes Fender Stratocastereket használt a legszívesebben (bár voltak természetesen egyéb gitárjai is), egész addig a látványgitározásig, amikor a fogával tépte a húrokat (amit nálunk sikeresen átvett pl. Radics Béla a ’70-es években) vagy a háta mögött gitározott (ma már sokan élnek ezekkel a trükkökkel, de ő volt az első), illetve hogy időnként látványosan összetörte vagy felgyújtotta a gitárját a koncerteken.

Mindez persze csak showelem, a lényeg a zene volt, a dalai pedig a mai napig megállják a helyüket, nem véletlenül játsszák azokat feldolgozásban a világ minden táján a rockzenekarok. Bár Hendix azt állította, hogy a bluest játszani könnyű, érezni nehéz, azért a zenéi nem teljesen kezdő gitárosoknak valók, bár tény, hogy talán legismertebb dala is, a Hey, Joe, mindössze öt, kezdőknek is már az elején megtanított nyílt alapakkordból áll – na de ez csak a dal alapja, és hol van akkor még a színezés, ami az igazi ízét adja…

De most igazából nem is erről akarok beszélni, aki Jimi Hendrixre kíváncsi, rengeteg leírást (igaz történetektől már-már népmesei szintű legendákig vagy mendemondákig, ahogy a városi legenda kifejezést magyarul mondták kb. 25 évvel ezelőttig, az angol nyelv „földcsuszamlásszerű” – ugyancsak magyarul: mindent elsöprő – betöréséig) talál róla és zenét tőle az interneten.

Viszont a 75. születésnap megünneplésére összeállt egy Halper-Hendrix Emlékzenekar nevű együttes, és neves vendégzenészekkel kiegészülve készülnek eljátszani a Mester dalait, mégpedig az egykor jobb (vagy rosszabb? – ki hogy veszi) napokat látott MOM Sport névre hallgató sportközpontban, amely nagyon régen a Magyar Optikai Művek (MOM) tekepályája volt, ám rockzenei kötődése is erős, mert ennek helyén állt vagy 10 éven át az első Wigwam Rockklub, több tulajdonos kezén átmenve ezen idő alatt (a kezdeti alteros időszak utáni rockos korszakból mindenképp említést érdemel az egykori Különjárat című rockzenei tévéműsor (egykor innen indult Jeszenszky Zsolt is, akkor még nem DJ-ként) riportere, Csapó Gyula, aki társaival irányba állította, valamint Golobár Tibi, aki felfuttatta a helyet), ahonnan jó pár hazai rockzenekar indult vagy ahol futott be, és persze ahova a koncertek utáni rockdiszkó is számos rockzenekedvelő látogatót vonzott más koncertek után levezetésként.

Fent nevezett együttesben Halper László kezeli a szólógitárt, Kosztyu Zsolt a basszusgitárt, Hajas László a dobokat, Kollman Gábor és Csejtey Ákos szaxofonozik, Fekete István pedig trombitán játszik.

Az esten vendégművészként szerephez jutnak olyan neves hazai előadók is, mint Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Babos Gyula gitáros és Kőszegi Imre dobos a jazz, valamint Solti János dobos, Tátrai Tibor gitáros és Török Ádám fuvolista a rock vonaláról – azt hiszem, a rockzenekedvelőknek egyiküket sem kell bemutatni.

Mellettük színpadra lép még Rick Toldon amerikai énekes is, aki korábban olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Darryl Jones, Stanley Clarke, Johnny Winter és John Mayall.