Mit érez egy zenekar a közönség nélküli koncerten?

2020/12/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nova Prospect koncertfelvételét közönség bevonása nélkül szeptemberben rögzítették a kecskeméti Hírös Agóra művelődési központban az NkA Hangfoglaló által kiírt pályázat keretein belül.

Fotó: Nova Prospect/FB

A közel 20 perces felvétel a már 13 éve működő kecskeméti zenekar eddig megjelent mindhárom nagylemezéről tartalmaz dalokat.

"A tavasz óta tartó koncerthiányos időszak ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a korlátozások feloldását követően a nyár folyamán tudtunk pár igazán sikeres koncertet adni a fővárosban, Tiszakécskén, és itt helyben is Kecskeméten. Az ezeken a bulikon magunkba szívott energiákkal feltöltődve vettük birtokba a Hírös Agóra színháztermét, és rögzítettük a koncertvideót szeptember elején. Óriási élmény volt a művelődési központ nagyszínpadán játszani, de mivel a pályázatnál szigorú előírás volt, hogy a koncertet közönség nélkül kell rögzíteni, be kell valljuk, hogy azért így nem volt teljes hatás. Talán az üres nézőtértől jobban meg voltunk szeppenve, mintha az egy telt házas koncertterem lett volna... :) Reméljük, hogy a jelenlegi koncertmentes időszakban ez a felvétel egy kis pótlékot jelent majd a zenekar rajongóinak is. A videófelvételért Marsa Norbert és csapata, a hangfelvételért és utómunkáért Fülöp Ákos, a fényekért pedig Göttinger László felelt. Köszönet a támogatóknak, különösen a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központnak, hogy befogadtak minket" – mesélte Kiss József gitáros.

A zenekar legújabb dala november közepén debütált egy videóklip kíséretében. A "Légy Valaki!" az előhírnöke a Nova Prospect egyelőre cím nélküli, készülőben lévő negyedik nagylemezének, egyben az első új dal a zenekar  "Jövő kilátással" című harmadik nagylemezének 2018. decemberi megjelenése óta.

 

 

 

Nova Prospect, Hírös Agóra, karanténkoncert, pályázat, NKA

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek