Menopauza

Mit is kell tudni a 25 éves Quimbyről?

2016/11/22  ·   Ajánló   ·  Zerge

Fent van minden az interneten, mondhatnám, és ezzel le is tudtam a cikket. Sok újat valóban nem tudnék írni, hiszen mióta – a Kispál és a Borz évi néhány tetszfeltámadást megelőző hivatalos feloszlása óta ők a Tankcsapda mellett a magyar sztárzenekar, akiknél biztosra lehet venni, hogy megtöltik a házat/termet/helyet, nagyjából mindent és még egy kicsit többet is meg lehet találni róluk az internet nevű varázsszert használva.

Mit is kell tudni a 25 éves Quimbyről?

Emellett írtak róluk könyvet is pár éve, szóval mindenki ismerheti a mostani felállás minden tagjának történetét, ahogy a zenekar dunaújvárosi alakulásának körülményeit, az első próbálkozásokat, a Budapestre költözést, Kiss Tibi New Yorkban, utolsó pénzen vett gitárjának történetét, a közben bekövetkezett tagcseréket, szóval azt hiszem, igen mély kutatással tudnék csak a rajongóiknak bármi újat mondani.

Nekem velük kapcsolatban igazából most azok az idők jutnak eszembe, amikor valamikor a 90-es évek elején láttam őket a szép emlékű Tilos az Á…-ban (elképesztő egy hely volt, kis mérete ellenére ott lehetett élvezni az előző évszázad talán legjobb hazai koncertjeit – és ezt nap mint nap tudta –, ezt a szerepet azóta sem tudta betölteni egy hely sem Budapesten, az egykor oda járóknak hiányzik is nagyon; a hely előtti, azóta eltüntetett, kb. 70–80 centi magas virágágyás szélén ülve pedig elképesztően jókat lehetett eszmét futtatni ismerősökkel és ismeretlenekkel), ahol eléggé gyakran felléptek, akkor még angol nyelvű, részben Tom Waitsre, részben Nick Cave-re emlékeztető, illetve esetenként kissé pszichedelikus hangzású, lebegős, a kommerszre éhes fülek által a mainál nyilván kevésbé befogadható zenéjükkel (és Kiss Tibi olykor Tom Waits-esre rekesztett, rekedtes hangú énekével, csak hát Waitsnél ez a természetes, a beszédhangja is ilyen, gondolom, a hangszálak dohányfüsttel való gondos pácolásának és viszkivel való alapos napi lemosásának köszönhetően), akkor még vidéki zenekarként , s amihez – mármint az angol szöveghez – a legutóbbi, 2106-os lemezükön aztán valami érthetetlen okból visszatértek. Kíváncsi is vagyok, tűznek-e műsorra ennek a korszaknak a dalaiból a születésnapi koncerten.

Érdekes egyébként, hogy a korszak másik két hasonló zenei irányzatokban utazó, már akkor is kultikusnak számító helyén, a Fekete Lyukban és az akkoriban napközben még Kinizsi moziként működő, éjszakára alter-szórakozóhellyé átvedlő Blue Boxban – ami aztán Kultiplex néven futott be szép karriert, amíg a ferencvárosi önkormányzat kedvességéből el nem dózerolták pár éve, hogy a helyére egy sokkal látványosabb és hasznosabb semmit építsenek fel, de azt legalább olcsón –   nem nagyon emlékszem, hogy felléptek volna.

Felléptek viszont a felújítás alatt a Műcsarnokban (ahol a felújítás alatt egészen jó koncertek is voltak, bizony), de hát annak is van már vagy 15 éve. Akkor már magyarul énekeltek, de zeneileg még erősen kötődtek az általam kedvelt stílushoz, meg hát jókat is beszélgettünk az együttes tagjaival. Azt követően nem sokkal aztán le is állt az együttes Kiss Tibi elvonókúrája miatt, sokan már le is tettek róluk, de aztán pár évvel később, immár egy kisimult Kiss Tibivel, ismét színpadon voltak, és adtak pl. a Gödörben minden évben január 1-jén ülés koncerteket egy 15 centis dobogón játszva.

Az újrakezdés viszont a zenei felhígulást is magával hozta, legalábbis annyiban, hogy bár a zenekar zenészei semmivel sem lettek rosszabbak, de jóval populárisabb stílusra váltottak a korábbi alterközeli zenék-szövegek helyett, olyannyira, hogy a legutóbbi nagy slágerre én is csak a címét kicsit lerövidítve tudtam reagálni, amikor először meghallottam: Jaj...

Annak ellenére, hogy a szövegek továbbra is megállják a helyüket, még ezé a kissé slágeresre vett darabé is. Nem véletlenül lett a mindenféle diszkók kedvence, valahol Kis Grofó A nézését meg a járását című slágere meg az Üllői Úti Fuck Esküvő-je között. Szántó Fasziék mentségére legyen mondva, náluk az Esküvő az egyetlen ilyen kisiklás volt. Nem rossz zene ennek az utolsó nagyjából egy évtizednek a termése egyébként, aki ezzel ismerte meg őket, annak nyilván nem ok nélkül tetszik, csak hát én nem ezt szoktam meg ettől a zenekartól, nekem nem ez a Quimby. S ezt még mindig hamarabb megbocsátom Kiss Tibinek, mint a Most múlik csendesen-t...

Meg felléptek ugye a Sziget nulladik napján is 2013-ban, népes közönséget – lehet, hogy tévedek, de a Quimby fennállásának valószínűleg legnagyobb közönségét – vonzva.

És most, november 26-án ünnepli majd 25. születésnapját a zenekar a Papp László Sportarénában – ami már nem idegen terep számukra, hiszen a 20. születésnapját is itt ünnepelte a zenekar 2011 novemberében –, és bár a kezdetektől csak hárman tartottak ki máig (amiből Mikuli Feri basszusgitároson csodálkozom is, hogyan maradt, mert ő soha nem volt az a vadul bulizós típust, mint a másik két őstag, Kiss Tibi és Varga Livius, akik tizenéve azért még erősen bele-belehúztak az éjszakába; ma azért már ők is visszafogottabbak), de a jelenlegi felállás együtt van már csaknem 20 éve, ami szintén nagyon szép és méltányolandó idő.

Quimby 25 - Micsodaország - Papp László Budapest Sportaréna - 2016. november 26.


 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek