Az Őrölt Nők Ketrece

Nekik így jó - Bogoz klippremier

2015/04/13  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Elkészült az alterpopban utazó Bogoz zenekar első klipje, melyet Nekem így jó című dalukhoz forgattak. Az együttes nagylemeze tavaly jelent meg, a rajta szereplő dalok legközelebb április 17-én, a Gozsdu Manó Klubban csendülnek fel, ahol a Jurij vendégeként lép színpadra a Bogoz.

Nekik így jó - Bogoz klippremier

A három tagú, saját bevallásuk szerint egyszerűen csak könnyűzenét játszó zenekar 2011 óta színesíti a hazai zenei élet palettáját. Olyan jól ismert együttesekkel koncerteztek már, mint a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk vagy a Vad Fruttik, de emellett számos önálló fellépést is maguk mögött tudhatnak. A Bogoz első nagylemeze 2014. elején jelent meg Azt hiszem, mégis viszem a szívem címmel.

Az NKA támogatásával készült el első videoklipjük, melyet Holtai Gábor rendezett, operatőrként Kiss Gravi András, vágóként pedig Kovács Éva Vica működött közre.

 - A klip elvont történetéhez eredetileg absztrakt látványvilágot képzeltünk el. Holtai Gábornak már elsőre megtetszett az alapötlet, de vérbeli rendezőként azt javasolta, hogy adjunk hozzá életszerűbb jeleneteket, így végül sikerült valami különlegeset létrehoznunk – árulta el a zenekar frontembere, Csé, aki azt is elmesélte, miért meghatározó számára ez a dal.

 - A Nekem így jó az egyik legszemélyesebb dal az albumról, az én életemről szól. Teljesen beette már magát a zenekar és a rajongóink bőre alá, egyértelmű volt, hogy ehhez kell klipet forgatnunk. Az, hogy magamat kellett alakítanom külön élmény volt, és élmény volt látni, ahogy - az egyébként profi - stáb tagjai egyre több és több energiát mozgósítanak, hogy kihozzuk a lehetőségeinkből a legtöbbet, akkor is, ha éppen fagyos északi szélben kell forgatnunk. Sok szálat megmozgattunk, az utómunka egyes részei például Londonban zajlottak.

A klipben szerepet kapott Varga Tamás színész, szinkronszínész, akinek hangját többek között az Apáca-show-ból, vagy Az angol betegből is ismerhetjük.

 

A Csé (ének, gitár), Tibi (basszusgitár) és Patrik (dob) által alkotott Bogozt legközelebb április 17-én láthatjuk a Gozsdu Manó Klubban, ahol a Jurij vendégeként lépnek fel.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek