Az Őrölt Nők Ketrece

Nem csak a túrós csusza: Hömpölyög az adventi programsorozat Óbudán

2015/12/03  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Múlt hétvégén Óbuda-Békásmegyer polgármestere nyitotta meg az adventi programsorozatot és gyújtotta meg az első gyertyát az óbudai Fő téren. A felnőtteknek és gyerekeknek szóló programok karácsonyig minden hétvégén zajlanak, így ezen a hétvégén is sok érdekességgel várják az érdeklődőket.

Nem csak a túrós csusza: Hömpölyög az adventi programsorozat Óbudán

Decemberben már péntekenként is műsor várja a látogatókat. Először a kerületi fellépők, majd a Széll Kulturális Egyesület és a VPG néptánc csoportja a Téka Zenekar kíséretével, s végül a Pankastic! koncertje zárja a sort.

Szombaton a kicsik legnagyobb örömére Mikulás kalandparkban várhatják a Mikulást, ahol szánhúzó versennyel, virgácsszedéssel, az Eszter-lánc mesezenekarral és sok más meglepetéssel töltik az időt, míg a várva várt vendég megérkezik. A nap zárásaként a Vujicsics együttes ad műsort.

Vasárnap is a helyi fellépőkkel kezdődik a program, utána a Sebő együttes lép színpadra. A második adventi gyertyát Tarlós István, Budapest főpolgármestere gyújtja meg, majd a Cimbaliband ad koncertet.

 

A harmadik adventi hétvége péntekjén a kerületi diákok műsora után a M.É.Z. – Kelta karácsonyát láthatják. Szombaton a helyi fellépők után a Göncöl Néptáncegyüttes majd Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, s végül a Romengo ad műsort. Vasárnap a kerületi program után a Louisiana Double lép fel.

A harmadik adventi gyertyát Kozma Imre atya irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke gyújtja meg. A nap záró programja Ferenczi György és a Rackajam koncert.


Advent utolsó hétvégéjének péntekjén az iskolások műsorát követően kerül sor a karácsonyfa-díszítő verseny eredményhirdetésére és a karácsonyi játékgyűjtés adományainak átadására. A nap a Daniel Speer Brass – Swing karácsony című koncertjével zárul.

Szombaton Gryllus Vilmos „Karácsonyi angyalok” című műsora teremti meg a hangulatot, amit tovább fokoz a Táncház a Göncöl Néptáncegyüttessel, valamint a Misztrál koncert, s végül Szalonna és bandája.


Az utolsó adventi vasárnapon a Makám koncert után Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő gyújtja meg a negyedik gyertyát. S végül a Kaláka „Szabad-e ide bejönni betlehemmel?” műsora zárja a programsorozatot


A rendezvénysorozat elmaradhatatlan része az ingyenes korcsolyapálya, ahol kicsik és nagyok hódolhatnak a népszerű téli sportnak. A hagyományokhoz hűen a pálya 2015. november 28.– 2016. január 31. 8.00-22.00 óráig lesz nyitva a Fő téren és a Csobánka téren. A korcsolyabérlés díja: felnőtteknek 600 Ft, gyerekeknek 400 Ft

Ezúttal is ki-ki kedvére válogathat a hét minden napján a Szentlélek téri karácsonyi kézműves vásár míves portékái között, s könnyen rálelhet szerettei ajándékára is. Az aprónép pedig többek között a műemlék körhintán múlathatja az időt.

A Gasztrosétány gondoskodik róla, hogy ne csak a lélek és a szellem, de a gyomrunk is kedvére töltekezzen a sok finomsággal. A választás nem lesz könnyű, hiszen a múlt és a jelen ínyencségei egyaránt csábítják majd a látogatókat a látványkonyhák utcájában. Hideg és meleg ételek, igazi szezonális ételek sora kelleti magát a disznótorostól a halételeken és pecsenyéken át a kézműves csokoládéig, kürtős kalácsig. Nem beszélve a forró tea, és forralt bor különlegességekről.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat idén a kárpátaljai rászoruló családok számára gyűjti az Advent Óbudán bögrék eladásából befolyó bevételt.

Fotó: Koncz Dezső


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek