Nem is Mendelssohn írta, hanem a nővére

2017/03/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A nemzetközi nőnapon adják elő először Fanny Mendelssohn szerzeményeként azt a szonátát, amelyet korábban tévesen híres öccsének, Felix Mendelssohn német zeneszerzőnek tulajdonítottak.

Nem is Mendelssohn írta, hanem a nővére

A szonáta Szofja Guljak orosz zongoraművész előadásában fog felcsendülni szerdán a londoni Royal College of Music-ban. A hangversenyt élőben közvetíti a BBC Radio 3, amely az egész napot a női zenészeknek szenteli - írta a BBC News.

Az Ostersonate című szerzemény kézirata 1970-ben került elő egy francia könyvesboltból, miután 140 évre nyoma veszett. Mivel a kéziraton az F Mendelssohn név szerepelt, ezért sokan Felixnek tulajdonították a szerzeményt.

Angela Mace Christian amerikai Mendelssohn-szakértőnek azonban 2010-ben sikerült hozzáférnie a magántulajdonban őrzött eredeti dokumentumhoz és összevetette azt Fanny kézírásával, kielemezte a hangjegyeket és módosításokat, továbbá megállapította, hogy a lapok a Fanny szerzeményeit tartalmazó egyik albumból származnak. Az eredeti kézirat azóta ismét gazdát cserélt egy aukción és újra magánkézbe került. "Ez egy rendkívüli alkotás, és hatalmas érvényesülési vágyat jelez olyasvalakitől, aki mindössze 23 éves" - mondta Christian.

Fannyt manapság már öccsével egyenrangú zeneszerzőként tartják számon, ám édesapja annak idején határozottan tiltotta őt a komponálástól, mondván, egy ilyen karrier nem helyénvaló egy nő számára. A tántoríthatatlan Fanny azonban mintegy 500 művet írt élete során, köztük saját esküvőjére is szerzett zenét. Felix nővére több szerzeményét is beledolgozta Op. 8 és Op. 9 műveibe, ám óva intette testvérét attól, hogy saját neve alatt publikálja alkotásait, talán azért, mert aggódott, hogy Fanny felülmúlhatja őt.

Az 1847-ben, 41 évesen meghalt Fanny naplóiból azonban rengeteg információ kiderült a Mendelssohn családról.


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek