Nem tudunk élni nélkülük – Apostol 50 az Arénában

2019/11/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Öt évtizedes fennállását nagykoncerttel ünnepli jövőre az Apostol együttes. A zenekar, amelynek slágereit generációk dúdolják, 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Fotó: Apostol/FB

Az Apostol dalai különleges hangszereléssel szólalnak meg, lesznek ritkán hallott számok és természetesen a nagy slágerek is elhangzanak.

Az 1970-ben alakult Apostol együttes eredetileg dzsesszrockot játszott. 1971-ben megnyerték a salgótarjáni országos könnyűzenei fesztivált, ám hosszú ideig csak kísérőzenekarként működhettek. A berobbanásukat hozó Okosabban kéne élni című sláger véletlenül került hozzájuk, Bolba Lajos, a Made in Hungary című rádióműsor zenei rendezője adta oda nekik.


    

A sikerkorszak a populárisabb zenére áttéréssel 1974-ben kezdődött, az énekes Meződi József csatlakozása után. Olyan, mindenki által dúdolt slágerek születtek a hetvenes-nyolcvanas években, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni vagy az Eladó, kiadó most a szívem. Az Apostol 1979-ig megtartotta kettősségét, itthon és külföldön is részt vett dzsesszfesztiválokon.

Az együttes a nyolcvanas évek közepétől a színházi zene felé fordult, a Rockszínház tagjaként számos sikeres produkcióban – a Sztárcsinálókban, az Evitában, a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Nyomorultakban, a Miss Saigonban, a Sakkban – működött közre. A csapat "újrafelfedezését" a kilencvenes évek második fele hozta, amikor több válogatásalbum is megjelent.

Az Apostol mai felállásában Németh Zoltán a billentyűs hangszereket szólaltatja meg, Meződi József énekel, Pete László harsonán játszik, Baranski László gitározik, Muck Ferenc szaxofonozik, Szabó Ferenc dobol, a hangzást két vokalista, Berecz Bea és Demjén Noémi teszi teljessé.

Apostol, 50, nagykoncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek