Nem viccelünk: tényleg 25 ezer forintba kerül egy Margaret Island koncertjegy

2020/07/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Bocsi, hazudtunk: csak 24.990 az ára. Cserébe viszont nem mindennapi élmény jár.

Fotó: tflotta.hu

Este hétkor ugyanis a naplemente túrára indulnak a koncertre vágyók egy (több) luxusvitorláson (egy hajóra 8 és 12 ember tud felszállni, de nem tudjuk hányat állítanak a zene szolgálatába), hogy felfedezzék a Balaton keleti medencéjének legszebb helyett, miközben válogatott borokat kóstolhatnak. Állítólag kaja is van.

Nyolc órakor a Margaret Island belecsap a húrokba a Balaton közepén, majd este kilencre már vissza is tér a hajó a kikötőbe.

Ha valaki úgy érzi, a saját hajójával odacsapódna a koncerthajóhoz, annak – kerekítve – 30 ezer forintba kerül az event, amit nem értünk, a mi logikánk szerint pont kevesebbe kéne kerülnie, de mivel ez nem a mi pénztárcánkhoz szabott esemény, sokat nem is tűnődünk rajta, mindazonáltal jó szórakozást a résztvevőknek, küldjetek fotót!

És integessetek, ha elhagytok valakit!

Ami pedig az immáron hagyományos balatoni kompkoncerteket illeti:

A WOW Hungary Komp#18 – Bagossy Brothers Company 2020. június 19-ére meghirdetett koncertje a vírusintézkedések miatt az eredeti időpontban nem tartható meg, de a szervezőknek sikerült a már régóta telt házaskoncertnek új időpontot találniunk. 

Az új időpont 2020. szeptember 17.

Szerepel még a programkínálatban Horváth Tamás (szeptember 4-én ), szeptember 5-én pedig a Follow the Flow hajózik be a menetrend szerint – vélhetően ezek az időpontok nem változnak.

 

 

 

 

Margaret Island, lusuxvitorlás, Balaton

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek