Neneh Cherry Magyarországra jön!

2018/10/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A svéd-brit előadó október 19-én megjelenő, Broken Politics című új albumát mutatja be február 25-én az A38 Hajón.

Neneh Cherry Magyarországra jön!

Mi jut eszedbe, ha a nevét hallod? Mert nekünk minden körülmények között ez (1989.):

Eme híres, Jean-Baptiste Mondino által készített klipben
saját gyerekeivel szerepelt együtt

Szóval, ez lassan pont 30 éve volt... S nehéz lenne ezen időszak könnyűzenéjében még egy olyan, az elvárásokra fittyet hányó, szabad, öntörvényű és öntudatos, csak a maga útját járó énekesnőt találni, mint Neneh Cherry.

A Sierra Leone-i zenész apától és svéd képzőművész anyától Stockholmban született, aztán a neves és karizmatikus dzsessztrombitás, Don Cherry által örökbe fogadott, Amerikában nevelkedett Neneh fantasztikus karrierje igazi ikonná avatta őt. A zene és a kreativitás valósággal éltető eleme volt a családnak.

Neneh féltestvérei, Titiyo és Eagle-Eye szintén neves zenészek lettek, de két mostohatestvére is elkötelezte magát a klasszikus zene, illetve a dzsessz mellett.

Neneh tizenévesen Londonba költözött, és a helyi jazzpunk-színtér több zenekarában megfordult, DJ-zett, és 19 évesen szült lányát nevelte. A fordulópont 1986-ban jött el, amikor találkozott Cameron McVey zenész-producerrel (későbbi férjével), akivel aztán harminc évnél tovább tartó művészi és szerelmi kapcsolatba került. Viharos tempójú és viharos sikerekkel tarkított tíz év következett.

1989-ben Neneh Cherry valósággal berobbant a Raw Like Sushi lemezzel, főleg annak két sikerdalával, a Buffalo Stance-szel és a Manchilddal.

Közben megszületett második gyermeke – forradalmi pillanat volt, amikor a Top of the Popsban héthónapos várandósan adta elő a Buffalo Stance-t. A riporter kérdésére, miszerint nem túl veszélyes-e ilyen állapotban színpadra állni, Cherry azonnal riposztozott: "Persze, hogy nem! Ez nem betegség!"

Közben még arra is volt ideje, hogy bristoli pajtásaival új műfajt alapítson: intenzíven részt vett egy bizonyos Massive Attack nevű, akkoriban ismeretlen zenekar első lemezének elkészítésében hangszerelőként és dalszerzőként...

A Blue Lines című lemez azóta zenetörténeti jelentőségű lett, mint a trip hop nyitánya.

Neneh Cherryből egy szempillantás alatt ikon lett: a laza, kemény, okos, vadóc, szexi rappercsaj, ahogy debütlemezének – szintén Mondino által készített – borítóján szerepel.

A Raw Like Sushi elsöprő sikert aratott, Grammy-re is jelölték az év felfedezettje kategóriában. A sors iróniája, hogy pont az a Milli Vanilli happolta el előle a díjat, akit később – a Grammy történetében először és eleddig utoljára –- megfosztottak díjától a playbackek miatt.

Neneh Cherry aztán megjelentette a szintén komoly sikert aratott Homebrew albumot, nem sokkal később pedig Youssou N'Dour-ral énekelt megasláger-duettje, a 7 Second újabb Grammy-jelölést hozott neki.

Aztán Cherry látszólag "eltűnt", bár ő azt mondja, hogy mindig is jelen volt, csak elsősorban a családi életre, ezen belül is CirKus nevű "családi zenekarára" koncentrált. Készített például főzőműsort a BBC 2 számára, és feltűnt Gordon Ramsay The F Wordjében is.

Aztán a 2010-es évek elején mindenkit meglepett egy különleges együttműködéssel: a (z A38 Hajón is többször fellépett) svéd jazzpunk-szaxofonos, Mats Gustafsson experimentális triójával, a Thinggel vett fel közös lemezt. Az anyagot a nevelőapa, Don Cherry inspirálta, annál is inkább, mivel a Thing maga is Don Cherry egy számának címéről választotta nevét. Egy másik hasonló együttműködés a RocketNumberNine elektró-duóval történt (ez utóbb egy Sun Ra-szám címéről kapta nevét).

2014-ben pedig hosszú kihagyás után megjelentette negyedik szólólemezét, a Blank Projectet, amelyen már Four Tet, azaz Kieran Hebden volt a producer. Ennek megfelelően Cherry zenei világa is átalakult: komoly, érett lemez, mely már fényévekre van a vagány rappercsaj-imidzstől. Absztrakt elektronika, trip hop, jazz, soul, ambient és avangárd hiphop ötvöződik ezen a nagyszerű lemezen: Cherry érett, okos, mély dalaihoz remekül illik Four Tet szikár elektronikus hangszerelése.

És most itt a folytatás, a Broken Politics, amely már kezdőbetűinek azonosságával is jelzi, hogy az előző album vonalát viszi tovább. Az eddig megjelent három szám hasonlóan érett, kiforrott, letisztult zenei világot ígér. Az album borítóját a híres dokumentarista fotós, a Turner-díjas Wolfgang Tillmans fotózta és tervezte (az ő nevéhez fűződik Frank Ocean Blonde-albumborítója is),

a Kong című beharangozó szám klipjét pedig a Beyoncé-Jay Z-féle APESHIT vizuális orgiáját rendező Jenn Nkira készítette.

A kortárs pop egyik legtudatosabb, legegyénibb, komromisszumokat nem kötő, varázslatos egyénisége, Neneh Cherry február 25-én lép fel először Magyarországon, az A38 Hajón.

Neneh Cherry, A38, Four Tet, új album, Broken Politics

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek