Nincs vége a világnak: jótékonysági koncert a Millenárison

2012/12/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2012. december 21-én a Millenárison „Határtalan dal” címmel jótékonysági koncert kerül megrendezésre neves hazai művészek részvételével. A koncert bevételével a szervezők az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló családokért végzett munkáját kívánják támogatni.

Nincs vége a világnak: jótékonysági koncert a Millenárison

A dal alapötlete Méry Pétert dicséri, aki maga is sokat élt külföldön, főleg az Egyesült Államokban, és soha nem szűnt meg magyarnak lenni. Amikor felkérte a dalban közreműködő hazai előadókat, csupán az lebegett a szeme előtt, hogy ezzel a produkcióval felhívja a figyelmet a összefogásra, és arra, hogy bárhol is éljünk a világban, mi magyarok mindenhol és minden körülmények között támogassuk egymást. Az eredeti dalt olyan művészek adták elő, mint  Varga Miklós, Balázs Fecó, Keresztes Ildikó, Király Viktor, Bódi Guszti, Kefir, Matisz Flóra, Tamás Gábor, Dér Heni, Szikora Róbert és Kovács Nóra, akik közül sokakat a Millenárison is láthatunk majd.

A dalt eddig már számtalan koncerten adták elő az említett előadók határon innen és túl,  természetesen, nem csak ezt a szerzeményt, de sajátjaikat is hallhatta a nagyszámú közönség.

Nem lesz ez másképpen december 21-én a Millenárison sem, ahol amellett, hogy eléneklik a Határtalan Dalt, a saját jól ismert slágereik is elhangzanak a Fight Club Ragadics zenekar kíséretében, sőt kihasználva a briliáns névsort, igazi zenei különlegességeket hallhatunk majd.

A koncert egy jótékonysági esemény, hiszen az előadók ingyen lépnek fel és a belépőjegyek árát is az arra rászorulóknak ajánlják fel a szervezők. Nem véletlen, hogy az este az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve kerül megrendezésre, akiknek segítségével biztosak lehetünk abban, hogy az összegyűlt összeget olyanok kapják, akik valóban rászorulnak. Ennek köszönhető az is, hogy a koncerten  nemcsak a felsorolt énekesek, hanem a hazai művész, társadalmi és politikai élet vezető és jeles képviselői közül is sokan jelen lesznek, ezzel is kifejezve támogatásukat és egyetértésüket a dal és koncert üzenetével kapcsolatban.


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek