Nouvelle Vague szólóban: Melanie Pain

2013/10/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az A38 elképesztő csajos sorozatában október 9-én Melanie Pain következik. A francia dizőz tavaly már lenyomott egy elsöprő sikerű koncertet, és most visszatér, hogy bemutassa legutóbbi, Franciaországon kívül pár hónapja megjelent Bye Bye Manchester című szólólemezét.

Nouvelle Vague szólóban: Melanie Pain

Mélanie Pain, a Caenből származó bűbájos énekesnő története igazi mese. A pályáját politikatudományi tanulmányokkal kezdő, majd különböző párizsi web- és dizájnügynökségeknél folytató, az éneklést csak autodidakta módon, legfeljebb a zuhany alatt gyakorló leány 2004 tájékán elkövette azt a súlyos hibát, hogy mintegy viccből felénekelt néhány Smith és Sonic Youth számot jó barátjánál, az ismert elektropop-muzsikus Villeneuve-nél. A demo, ki tudja, milyen úton-módon néhány hét alatt a Nouvelle Vague alapítójához, Marc Collinhez került, aki azonnal felkérte Mélanie-t a közreműködésre. A fantasztikus hangú, igazi őstehetség pillanatok alatt azon kapta magát, hogy világ körüli turnén osztja meg a színpadot Camille-jal és Phoebe Killdeerrel. Ő az egyetlen közülük, aki a mai napig a Nouvelle Vague lemezeken és koncerteken énekel, és az ő tolmácsolásában hallgathatjuk többek között a (This Is Not a) Love Songot, a Killing Moont, az Ever Fallen in Love-ot vagy a Dance with Met.

Mélanie 2009-ben jelentette meg első szólólemezét, amelyen Villeneuve mellett Julien Doré, Phoebe Killdeer és a norvég multiinstrumentalista-dalszerző Thomas Dybdahl működik közre. Bájos pop, franciás sanzon, kávéházi hangulat, mindehhez Mélanie Pain összetéveszthetetlen, egyszerre kislányos és szexi orgánuma – ezek jellemzik a lemezt, aminél csak a koncertek jobbak, mert Melanie igazi színpadi egyéniség. Egyszerre játékos és érzelmes, incselkedő és szende, vicces és vérkomoly.

A Franciaországban tavaly, Európában és az Egyesült Államokban idén megjelent második lemez, a Bye Bye Manchester az első album által kijelölt utat követi, némi brit hatással fűszerezve, hiszen az album egy ősrégi, gyerekkorában a papájától kapott Casio szintivel felfegyverkezve végrehajtott valóságos manchesteri és angliai utazás élményeiből született. Erről tanúskodik, hogy a lemezen közreműködik a birt dalszerző-énekes Ed Harcourt is. Az angolszász hatások mellett persze marad bőségesen franciás könnyedség, laza, elegáns sanzonpop is, amiről a lemez producere, Vanessa Paradis állandó zeneszerző-hangszerelője, Albin de la Simone gondoskodott. Közben Mélanie magyar kapcsolatait is elmélyítette, hiszen többször lépett fel vendégénekesként a Budapest Bár külföldi koncertjein.

A magyar közönség a Nouvelle Vague-gal már többször láthatta-hallhatta a bűbájos, őzikeszemű, mindig vidám és kedves Mélanie Paint, aki most saját zenekarával is visszatér, és ismét elbűvölje hallgatóságát.

 

Másnap, október 10-én a kortárs elektronikus zenék egyik igazán aktuális előadója érkezik az A38 Hajóra, hogy bemutassa új, egészen friss nagylemezét. A szaklapok szerint a 2011-es év egyik legjobb albumát megjelentető  Ninja Tune-üdvöske, Emika dubstepből, triphopból, minimálból és érzékeny, okos popból ötvözött élő produkcióját tavaly már láthatta a közönség az A38 Hajón, ezúttal itt az ideje, hogy második, nemes egyszerűséggel (és cseh gyökereire utalva) DVA címet kapott lemezével is megismerkedjünk.


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek