Olyanok ők, hogy a siófoki Plázson lépnek fel a hétvégén

2020/07/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Bagossy Brothers Company tényleg fénysebességgel került fel a nagyszínpadokra: idén először a siófoki Plázs közönsége is élőben hallhatja őket.

Olyanok ők, hogy a siófoki Plázson lépnek fel a hétvégén

A hétvége a péntek estével veszo a kezdetét, amikor szokás szerint Metzker Viki rendel az Arénában, akinek Dj Lennard lesz ezúttal a vendége, míg a Plázs Music Teraszon Rakoncai Imre énekel a közönségnek.

Szombaton az elmúlt évek legígéretesebb formációja, a Bagossy Brothers Company játszik majd a Plázson. A zenekar mára rendre több ezer rajongó előtt lép fel (egyelőre 500, tudjuk), videóikra pedig milliók kíváncsiak, úgyhogy ritka alkalom, hogy ennyire intim közegben lássuk őket, ráadásul ilyen szép díszlettel, hiszen a háttér nem lesz más, mint a balatoni naplemente. A gyergyószentmiklósi csapat rendületlenül adja ki újabb és újabb slágereit, ez a legutóbbi:

A Bagossy Brothers Company után három helyszínen is folytatódhat a buli. A Chill'n'Cheers már délután is melegít a strandolóknak, majd a koncert után indul a második session, amikor is Daniel Nike, Andrewboy, Dj Chrishopher, Janett, R92, NoNameLeft live, Hiboo és Furtee váltják majd egymást hajnalig.

Mindeközben a Plázs Music Terrace-on a '90-es és 2000-es zenék legjava dübörög majd a Wannabe Beach-en, míg a Plázs Arénában egy legendás szórakozóhely a Bed Beach szelleme tér vissza egy éjszakára. A hajógyári éjszakákat Bárány Attila, Antonyo és DJ Free idézik majd meg.

Ami meg a Plázson kívüli bulizást illeti: augusztus elsejétől visszafogottan művelhető a dolog, mert a strandokat és a vendéglátó egységeket kivéve a közterületi alkoholfogyasztás megtiltását kiterjesztik Siófok egész területére. Vásárolni sem lehet majd alkoholt, a rendet pedig őrök vigyázzák majd.

Bagossy Brothers Company, Siófok, Plázs

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek