Óriás szirtaki Zorbával Miskolcon

2016/01/06  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A nagysikerű Broadway-musical, a Zorba, a görög bemutatójára készül januárban a miskolci teátrum. Zorba, az örök vándor, a javíthatatlan romantikus, a bölcs filozófus viszontagságos életét legtöbben Nikos Kazantzakis világhírű regényéből, vagy az Anthony Quinn főszereplésével készült nagyszerű filmváltozatból ismerjük.

Óriás szirtaki Zorbával Miskolcon

Musical-feldolgozását a Kabarét és a Chicagót is jegyző szerzőpáros, John Kander zeneszerző és Fred Ebb dalszövegíró írta. Most a Miskolci Nemzeti Színház színpadán elevenedik meg Kazantzakis hőse, a premier mellett pedig számos program és több nyereményjáték is várja a nézőket.

Szőcs Artur állítja színpadra az előadást, amely alapjául a Broadway musical szolgál. – Slárku Anett dramaturg munkája ez az átirat, ami nagyban támaszkodik a regényre is, hiszen ezek az egyébként nagyon szórakoztató musicalek a dalokra épülnek, így az átkötő jelenetek néha nem elég erősek. Ilyen esetekben a regényhez fordultunk segítségért – mondta el a rendező.  – Az előadást dupla szereposztásban játsszuk, így egészen más Zorbát láthatunk majd Szegedi Dezső és Gáspár Tibor alakításában, vagy éppen Madame Hortense megformálásában Seres Ildikó és Nádasy Erika kettősében. Az előadás látványvilága is különleges, Horesnyi Balázs díszlettervezővel egy makett falut álmodtunk meg, ahol makett méretűek a házak, a templom, és a város minden építménye – tette hozzá.

A történet Zorba jellemében a pozitív gondolkodás, az optimizmus erejét mutatja meg, a nehéz körülmények között élő közösségben. – A darabban Zorba elmesél egy történetet Nikonak, az írónak, amikor egy váróteremben találkozott egy törökkel. A két nép között évezredes ellentét feszül, a két férfi nem ismerte a másik nyelvét, mégis elkezdtek beszélgetni: tánclépésekkel. Azt gondolom, hogy ez a történet, és Zorba jelleme azt üzeni nekünk, hogy ha ennyi lehetőségünk van a kommunikációra, akkor hagyjuk haragot, a bosszút, a háborút, és inkább táncoljuk! – hangsúlyozta Szőcs Artur.

Az Alexisz Zorbát alakító Szegedi Dezső elárulta, a filmet még gyerekkorában látta először, így nem igazán emlékezett minden részletre. Most viszont velejéig meg akarja ismerni Zorbát. – Minden szerep komoly kihívásokkal állítja szembe a színészt. Hiszen egy másik ember bőrébe bújva kell úgy viselkednie, mintha az a másik lenne. Zorba temperamentuma és az optimizmusa közel áll hozzám, de hogy ezt mennyire sikerül a színpadon visszaadnom, azt majd a néző fogja eldönteni – tette hozzá a színművész.

Óriás szirtaki és Kocsmatúra Zorba módra

A Zorba, a görög bemutatójához számos program és több nyereményjáték is kapcsolódik, melyeket a Rádió M, a Helynekem, az IBUSZ, a Görög Kisebbségi Önkormányzat és a MiKom közösen szervez. Január 9-én este 8 órától megidézzük a görög nyarat Miskolc belvárosában. A színház művészei óriás szirtakira hívják az érdeklődőket a Szinva teraszra, ahol a musical jól ismert zenéjére járják el együtt a görög néptáncot, és űzik el a januári hideget. Aki azonban a helyi szórakozóhelyek melegét választja ezen az estén, azokat is meglepjük a görög hangulattal. A miskolci szórakozóhelyeken felbukkannak majd az előadás szereplői, akik egy görög zenekarral adnak ízelítőt a jól ismert dalokból. A kocsmatúra után közös táncházzal zárul az este a Helynekem romkocsmában.

Görög nyaralás és exkluzív színházi élmény!

Nyereményjátékainkon számos értékes ajándék várja az érdeklődőket. A színház facebook oldalán meghirdetett játékon a nyertes az igazgatói páholyból nézheti meg a Zorba, a görög előadását, és betekintést nyerhet a kulisszák mögé! Aki elküldi egy görög nyaraláson készült fotóját az mnsz.zorbaagorog@gmail.com címre január 10-ig, részt vehet a játékon. Január 11-től megtekinthetőek a beküldött fényképek, a legtöbb lájkot gyűjtő fotó nyeri az exkluzív színházlátogatást! A Miskolci Nemzeti Színház azokra is gondolt, akik még nem jártak Görögországban! Érdemes megőrizni a Zorba, a görög előadásra szóló jegyeket, hiszen egy szerencsés néző görögországi nyaralást nyerhet az IBUSZ Utazási Irodák jóvoltából. Az előadások után írja fel nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát a színházjegyére, és dobja be a Nagyszínház előcsarnokában kihelyezett gyűjtődobozba. Az összegyűlt jegyek közül február végén sorsoljuk ki a szerencsés nyertest! A bérletes nézőink automatikusan részt vesznek a sorsoláson!

 

Joseph Stein – John Kander – Fred Ebb:

ZORBA A GÖRÖG

musical két felvonásban

        

Alexisz Zorba                                               SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas

                                                                                GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas

            Niko, író                                                         LAJOS ANDRÁS

         Madame Hortense, fogadósnő                                   NÁDASY ERIKA

                                                                                SERES ILDIKÓ Jászai-díjas

         Mimiko, mme Hortense szolgája                MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS

         Melina, az özvegy                                           EPERJESI ERIKA

         Mavrodani, a falu elöljárója                            SZATMÁRI GYÖRGY

         Manolakosz, az öccse                                    KOKICS PÉTER

         Pavli, a fia                                                     SOMHEGYI GYÖRGY eh.

         Lukasz, rendőrfőnök                                       VARGA ZOLTÁN

         Lemonisz kapitány                                       FANDL FERENC

         Jorgosz                                                          HEGEDŰS RICHÁRD

         Georgisz                                                       OSVÁTH TIBOR

         Delia                                                              VARGA ANDREA

         Atenia                                                            MOLNÁR ANNA

         Szula                                                              KEREKES VALÉRIA

Zaharia atya                                                 FARKAS SÁNDOR  

         Lola, táncosnő                                                             KOCSIS ANDREA

Marina, táncosnő                                            SIMONFI ADRIENN

 

Munkások, asszonyok, falu népe, táncosnők

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, Énekkara, Balett kara

 

Díszlettervező:                      HORESNYI BALÁZS

Jelmeztervező:                       KOVÁCS ANDREA

Dramaturg:                            SLÁRKU ANETT

Zenei vezető:                         CSER ÁDÁM

Karvezető:                              REGŐS ZSOLT

Koreográfus:                          KOCSIS TAMÁS

Ügyelő:                                  OREHOVSZKY ZSÓFIA

Súgó:                                      REITER KRISZTINA

Rendezőasszisztens:              ÉRSEK JUDIT

 

Vezényel:

CSER ÁDÁM / PHILIPPE DE CHALENDAR

 

Rendező:

SZŐCS ARTUR

 

Bemutató előadás:     2016. január 15. – Nagyszínház


Képtár

  • Óriás szirtaki Zorbával Miskolcon kép 48203
 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek