Öt év után önálló koncertet ad Budapesten a Papa Roach!

2019/10/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Papa Roach öt év után ismét önálló koncerttel érkezik Magyarországra, ráadásul ezúttal minden eddiginél nagyobb bulival készülnek március 4-én a Papp László Budapest Sportarénába, a Hollywood Undead társaságában.

Öt év után önálló koncertet ad Budapesten a Papa Roach!

A Papa Roach ‘Last Resort’ kezdő ütemei szinte mindenki fülébe beleégtek, aki a ’2000-es években hallgatott zenét. (A dal történetét itt írtuk meg.) A kaliforniai csapat az elmúlt 26 év alatt sorra szállította az olyan slágereket, mint a ‘She Loves Me Not’, ‘Getting Away With Murder’, ‘Scars’, ‘American Dreams’ vagy éppen a ‘Kick in the Teeth’, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és 20 milliónál is több eladott lemezt jegyeznek.

 

A zenekar ebben az évben újabb mérföldkőhöz ért, és megjelentette 10. Who Do You Trust? című lemezét is. A Papa Roach rajongói idén már a VOLT Fesztiválon kaphattak némi ízelítőt a friss albumból, ezúttal azonban egy teljes Aréna-show várja, hogy megtöltsék új dalokkal és régi slágerekkel. A Papa Roach ráadásul nem semmi társasággal, a hazai körökben szintén erős rajongóbázissal büszkélkedő Hollywood Undeaddel érkezik, akik a napokban jelentették meg legfrissebb, Already Dead című számukat.

“Ez a turné már régóta esedékes... A rajongók jó ideje kérik, hogy csináljunk egy közös turnét a Hollywood Undead-es srácokkal – tehát megadjuk az embereknek azt, amit akarnak!” – nyilatkozta Jacoby Shaddix, a Papa Roach énekese. “Európában adtuk a legkedvesebb koncertjeinket, az energia mindig őrületes. Alig várjuk!”

A zenekar a turné bejelentéssel egy időben egy megható akusztikus videót is megjelentet, a ‘Feel Like Home’ dalukhoz. A videót idén nyáron rögzítették Bologna városközpontjában.

A Papa Roach egyébként az előző hónapban egy szívszorító videóüzenetet, egy rajongóról szóló klipet is kihozott a mentális egészség fontosságáról szóló ‘Come Around’-hoz. A Who Do You Trust? lemezen található szám videója egy New York-i koncerten forgott és egy nagyon régi, hűséges rajongójuk, Mark Moreno is szerepel benne, aki 2000 óta követi a bandát.

A teljes sztorit itt írtuk meg, benne a klip is.

A Papa Roach és a Hollywood Undead tehát március 4-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában a New Beat és a Dürer Kert szervezésében, a VIP jegyekre már mától, a normal belépőkre november 1-től lehet lecsapni.

 

 

Papa Roach, Hollywood Undead, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek