Az Őrölt Nők Ketrece

Paddy már pelenkázik: Paddy and the Rats előszilveszter

2015/12/21  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Már hagyománynak mondható, hogy év végén a Barba Negra Music Klubban ünnepli aktuális születésnapját a Paddy and the Rats. Ez idén sem lesz másként: december 29-én ismét a kedvelt újbudai szórakozóhelyen készíti elő a szilvesztert a csapat.

Paddy már pelenkázik: Paddy and the Rats előszilveszter

„A decemberi budapesti koncertünk - a miskolci mellett - mindig a zenekar születésnapját ünneplő buli is, így egy kicsit mindig kötetlenebb hangulatúra szokott sikerülni.” – mondja Joey MacOnkay gitáros. – „Azt se felejtsük el, hogy ez lesz az első budapesti koncert, ahol Paddy, az énekesünk már apaként fog a színpadra lépni - már ha a sok pelenkázástól, meg házimunkától nem alszik majd el (nevet)! No és persze, ez már egy igazi elő-szilveszteri buli is lesz!”

Már csak azért is érdemes ellátogatni az eseményre, mert utána hosszabb koncertcsend következik a fővárosban.

„Az elmúlt három évben nagyon sok felkérésünk volt, csak Budapesten minden hónapban játszottunk, klubokban és egyéb rendezvényeken is (pl. egyetemi napokon), ráadásul szinte ugyanazzal a műsorral. Néhány új számot persze időről-időre beraktunk, de lényeges különbség nem volt” – magyarázza Joey. -  „Örülünk, hogy a közönségünk ennyire kitartott mellettünk, de éreztük, hogy kéne már egy kis szünet, mert még a leglelkesebb rajongók sem jönnek egy évben 12-szer koncertre. Szerencsére elkészült az új lemez, a Lonely Hearts Boulevard, amit láthatóan már mindenki nagyon várt, hiszen ismét sikerült egy teltházas lemezbemutatót tartani a Barba Negrában. Úgyhogy meg is egyeztünk, hogy a jövő év első negyedét kihagyjuk a fővárosban.”

Senki ne ijedjen meg azonban, a szünet csak a budapesti koncertekre vonatkozik, a zenekar ugyanis tele van egyéb tervekkel!

„Amire rögtön a 2016-os év elején készülünk, az egy MR2 Akusztik buli lesz, ahová hosszú évek után térünk vissza ismét. Ide szeretnénk meghívni legalább egy ismertebb vendéget is, ötleteink már vannak, de még nem egyeztünk meg senkivel. Viszont idén is lesz egy-két érdekesség, bár hamarosan vége az évnek. Nemrég jelent meg az új lemezről a My Sharona című dalhoz forgatott klipünk. 2016-ban tervezzük még újabb klip vagy akár klipek elkészítését is és persze folytatjuk a lemezbemutató turnét, bel- és külföldön egyaránt.” – teszi még hozzá a gitáros.

Paddy and the Rats évzáró születésnapi koncert

Barba Negra Music Klub, 2015. december 29.



 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek