Palotakoncertek királyi zenével

2018/02/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ahogy arról már tavaly is beszámoltunk, Fővárosi Palotakoncertek címmel indította útjára legújabb koncertsorozatát a Magyar Kamarazenekar, amelynek keretén belül az együttes Budapest patinás palotáiban ad koncerteket – egyúttal megismerteti a közönséggel az épületek történetét, érdekességeit.

Palotakoncertek királyi zenével

A Magyar Kamarazenekar tagjai a hazai, élvonalbeli komolyzenei szakma jeles képviselői, akik mögött több évtizedes szakmai képzés és múlt áll.

Az együttes alapítója, vezetője és hangversenymestere Bánfalvi Béla Liszt-díjas hegedűművész. A Zenekar világhírű magyar és külföldi szólistákkal dolgozik együtt, többek között a Kossuth-díjas Baráti Kristóffal, a moszkvai Paganini versenyen győztes, virtuóz hegedűművésszel, a Kossuth-díjas Bogányi Gergely zongoraművésszel, vagy Mischa Maisky világhírű csellóművésszel.

A Stefánia Palota után a sorozat második állomásának helyszíne a Károlyi Palota (Petőfi Irodalmi Múzeum), a harmadik helyszíne pedig a Festetics Palota, ahol az épületek miliőjének megfelelő, gyönyörű műsorokkal várják az érdeklődőket február 17-én és március 3-án.

A Károlyi Palotában elhangzó műsor

Brahms: 5.-6. Magyar táncok

Csajkovszkij: Vonósszerenád op. 48. - 1.,2. tétel (Andante non troppo, Waltz)

Rachmaninov: Vocalise

Liszt Ferenc: II. Rapszódia

-----------------------------------

Bartók Béla: Román népi táncok

Bartók Béla: Divertimento

 

A Festetics Palota műsora:

Haydn: Quintetto concertant

Haydn: Serenade

Mozart: B-dúr Divertimento

-----------------------------

Mozart: c-moll Adagio és Fuga

Mozart: F-dúr Divertimento

Haydn: Esz-dúr szimfónia

A koncertmester Bánfalvi Béla Liszt-díjas hegedűművész.
A műsorvezető Zelinka Tamás.

 


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek