Az Őrölt Nők Ketrece

Pályafutása összes zenekarával születésnapozik a Szájbergyerek

2016/02/19  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Kerek évfordulót ünnepel, 50 éves lesz a magyar zenei élet egyik legizgalmasabb és legszínesebb egyénisége, a Kistehén képzőművészként és íróként is aktív frontembere, Kollár-Klemencz László. Az énekes-dalszerző ennek örömére, március 18-ra élete összes zenekarát elhívta zenélni az A38 Hajóra.

Pályafutása összes zenekarával születésnapozik a Szájbergyerek

"Semmiképpen sem szerettem volna, ha valamiféle "Kollár 50" bélyeget nyomunk erre a koncertre, de annak örülök, hogy a Kistehén zenekarral és néhány korábbi zenészbarátommal, valamint a közönségünk bevonásával élhetem meg ezt a kerek évfordulót!" – meséli a monstre estéről a Kistehén mellett az irodalmat a dalokkal keresztező Rájátszásból és a kávéházi cigányzenét modern kontextusba helyező Budapest Bárból is ismerős Kollár-Klemencz László.

A zenészt annak idején a 2002-es Sziget kistehenes reklámfilmjével, majd a Kistehén zenekar Szájbergyerek című slágerével ismerte meg a szélesebb közönség. Kollár-Klemencz és zenekara azóta számos új lemezt és több, a rádiókból is ismerős dalt is (Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél, Virágok a réten, Jó csávó a Markó, Ezt is elviszem magammal) készített, melyekkel több – humoros, melankolikus, és költői – arcát is megmutatta. A zenekar legutóbbi albuma, a Szomjas nők 2014-ben jelent meg – jelenleg új Kistehén- és Kollár-Klemencz-lemez is készül.

Az A38 színpadán ott áll majd Kollár-Klemencz első zenekara, a Boann a ma már a Quimby-ből ismerős Kárpáti Dódival és Geredesits Ferenccel, Faszival. Az Andersen Kárpátival, Kratzl Gáborral és Kiss Attilával, valamint a zenekar néhai frontemberét, David Bornsteint helyettesítő ex-HS7-frontemberrel, Szűcs Krisztiánnal. Színpadra lép Kollár-Klemencz szólóprojektje Másik Jánossal és a kolindás Lantos Ivánnal, de ott lesz a koncerten Valkó Béla, Ónódi László, Bacsa Gyula, Grecsó Krisztián, és az annak idején a Kistehén Tánczenekarban zenélő Budapest Bár-vezető Farkas Róbert is, valamint a Belga, mely a Vágjál hátba című Kistehén-örökbecsűt adja elő majd, és ezután kezdődik a Kistehén koncert.

A Kistehén Extra című maratoni koncert március 18-án

19.45-kor kezdődik és két és fél órán át tart majd.

Jegyárak: 1.600 Ft elővételben március 17-ig, utána 2.000 Ft

A csatolt fotókat Mihályi Erika készítette.


Képtár

  • Pályafutása összes zenekarával születésnapozik a Szájbergyerek kép 49108
 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek