Papp Szabi kocsmája megmutatta, mi a jótékonykodás zenész-módra

2018/02/19  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

A megújult Robot, amit sokan úgy ismernek, hogy "Papp Szabi kocsmája" (valóban néhány zenésztársával üzemelteti), tavaly év végén kezdett adománygyűjtésbe. A december végéig tartó akcióban a robotos pólók és a sör árából ajánlottak föl egy összeget a Tűzoltó utcai Gyermekklinika javára, egészen pontosan az Őrzők Alapítvány részére.

Fotó: Robot-crew (FB)
Fotó: Robot-crew (FB)

Az akciót négy, a ROBOT színpadán fellépő zenekar is segítette. A Konyha egy az egyben felajánlotta bevételét, a The Medley's, a WatchMe és a The Clothes együttesek pedig lemondtak a gázsijuk egy részéről.

Az van, hogy sokat jártam pont erre az osztályra, és az átadási képen és videón szereplő Garami doktor urat és az osztály más dolgozóit is személyesen ismerem.

Emberségből, szeretetből és magas szintű szakmaiságból jelesre vizsgáztak az ott – a szó legnemesebb értelmében – szolgálatot teljesítők. Úgy a nővérek, mint az orvosok – és általában mindenki. Ezen az osztályon sokszor felmerült az probléma, hogy a szülő természetesen szeretne a gyermekével lenni – ám ilyenkor a felnőttek nem tudnak hol aludni, ha esetleg messzebbről érkeztek. Ezért aztán nekifogtak egy olyan rész kialakításának, ahol a szülők és a gyermekek egy szobában lehetnek a kezelések ideje alatt.

2017 januárjában a Robot vezetősége átadta Garami doktornak a vendégeik közreműködésével összegyűjtött egymillió forintot. Egy videóban össze is foglalták az adománygyűjtés célját, és megköszönték mindenkinek, aki partner volt mindebben.

A Robot jövőbeni tervei között szerepel, hogy a vendégek bevonásával minden évben támogatni fognak valamilyen ügyet, és remélik, hogy ezzel felhívhatják az emberek figyelmét az ehhez hasonló fontos kezdeményezésekre.

Kivételesen nem lenne plágium, ha mások is ezt a nótát fújnák...


 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek