Peter Gabriel duplán halhatatlan

2014/01/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Legutóbbi magyarországi koncertje után tíz évvel Peter Gabriel ismét a Budapest Arénában lép fel, hogy karrierje legsikeresebb lemezének, a több mint 27 évvel ezelőtt megjelent So albumnak a dalait játssza ugyanazokkal a kísérőzenészekkel, mint a legelső látogatása idején 1987-ben.

Peter Gabriel duplán halhatatlan
Peter Gabriel duplán halhatatlan

Mire azonban ezzel a különleges turnéval eljut hozzánk, az angol énekes már kétszeresen is „a rock halhatatlanjai" közé fog tartozni: idén áprilisban szólóelőadóként is bekerül a Rock And Roll Hall Of Fame-be, ahová egyszer már beiktatták hajdani zenekarának, a Genesisnek a tagjaival együtt.

Ebbe a dicsőségcsarnokba olyan nagy jelentőségű előadók kerülhetnek be, akiknek már legalább 25 éve megjelent az első lemezük. A szakmabeliek (zenészek, zenetörténészek, szakírók és lemezipari szakemberek) szavazatai alapján évente hat-nyolc zenekarral, illetve szólóelőadóval bővül ez a kör, de nagyon kevesen vannak, akiket többszörösen is beiktatnak: a clevelandi székhelyű intézmény három évtizedes működése alatt csupán egy tucatnyi ember részesült ilyen kiváltságban – olyanok, mint Eric Clapton, Jimmy Page és Jeff Beck, Rod Stewart és Ron Wood, David Crosby, Stephen Stills, Graham Nash és Neil Young, Paul Simon, a néhai Curtis Mayfield, és persze a Beatles-alapítótagok, John Lennon, George Harrison és Paul McCartney.

2014. április 10-én a New York-i Barclays Centerben zajló gálaesten Peter Gabriel is belép ebbe az elit klubba.

A progresszív rock egyik alapzenekaraként 1967-ben indult Genesis együttesből az énekes Gabriel ugyan már 1975-ben kilépett, de 2010-ben hajdani zenésztársaival együtt őt is beiktatták a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Most csaknem négy évtizede tartó szólókarrierjéért is megkapja ugyanezt a kitüntetést. „Mivel ez egy teljes életmű elismerése, sokkal többet jelent számomra, mint egy kislemezdalért vagy egy albumért járó díj. Arról nem is szólva, hogy nagyszerű érzés, ha az ember a pályatársaitól kap elismerést" – nyilatkozta a dalszerző-énekes, aki a szakmabeliek támogatása mellett rajongói szeretetét is érezheti, hiszen a Rock And Roll Hall Of Fame választási folyamatába már bevonják a közönséget is, mely csaknem másfél millió szavazattal támogatta Peter Gabriel-t az idei döntésnél.

A legendás énekes másodszori beiktatása után pár nappal, május 6-án lesz látható Back To Front showjával a BudapestArénában. 


Képtár

  • Peter Gabriel duplán halhatatlan kép 25913
  • Peter Gabriel duplán halhatatlan kép 25914
  • Peter Gabriel duplán halhatatlan kép 25915
  • Peter Gabriel duplán halhatatlan kép 25916
 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek