Peter Gabriel line-upja: a komplett So és még mi?

2013/12/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A budapesti Peter Gabriel-koncerten a teljes So album, további nagy slágerek, sőt, pár vadonatúj dal is felcsendül majd.

Peter Gabriel line-upja: a komplett So és még mi?

A poptörténelem egyik legnagyobb géniusza, a Genesis együttes alapító frontembereként feltűnt, majd a hetvenes évek második felétől szólóban még nagyobb sztárrá váló Peter Gabriel május 6-án ismét Budapesten lép fel – és ezen a Back To Front című turnén a legsikeresebb lemezének, az 1986-os So albumnak a teljes anyagát adja elő, ráadásul eredeti kísérőzenészei társaságában!

Az 1950-es születésű angol dalszerző-énekes szólókarrierjének ötödik stúdióalbuma, a So a nyolcvanas évek egyik kulcslemeze, nemcsak művészileg, de kereskedelmileg is egyik legsikeresebb produkciója több mint tízmillió eladott példánnyal – az intellektuális popzene mainstream csúcsműve olyan slágerekkel, mint a soul-funk előtt tisztelgő Sledgehammer és Big Time, a Kate Bush-sal közös Don't Give Up duett vagy a szenegáli world music sztár Youssou N'Dour közreműködésével felvett In Your Eyes. 

A mostani koncertkörút szenzációját azonban nem csak az jelenti, hogy Peter Gabriel a kultikus nagylemez minden dalát előadja élőben (köztük a That Voice Again és We Do What We're Told című szerzeményeket is, melyek egyik korábbi magyarországi fellépésén sem hangzottak még el), hanem hogy ezúttal is pontosan ugyanazok a neves zenésztársak kísérik, akik már a So eredeti turnéján is együtt játszottak vele: David Rhodes gitáros, David Sancious billentyűs, a basszusvirtuóz Tony Levin és az elefántcsontparti származású francia dobos, Manu Katché.

A So album dalai mellett a több blokkból álló látványos show-ba természetesen bekerültek az énekes szólókarrierjének további sikerdalai is (mint a Solsbury Hill, a Games Without Frontiers, a Biko és a Shock The Monkey), de a 2012 ősze óta tartó Back To Front turné nem csak a múltidézésről szól. Peter Gabriel a legutóbbi budapesti fellépése óta eltelt évtizedben komponált új dalokat is – és ezek közül néhány már az aktuális turné repertoárjába is bekerült. Az OBUT című zongorás darab mellett 2013 szeptembere óta már egy másik új szám, a Why Don't You Show Yourself is elhangzik a koncerteken – és a 2014 tavaszán induló újabb turnészakasz tartogathat még további meglepetéseket is.


Képtár

  • Peter Gabriel line-upja: a komplett So és még mi? kép 23077
  • Peter Gabriel line-upja: a komplett So és még mi? kép 23078
  • Peter Gabriel line-upja: a komplett So és még mi? kép 23079
  • Peter Gabriel line-upja: a komplett So és még mi? kép 23080
 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek