Péterfy Bori+Mystery Gang=rockabilly underground

2013/06/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Péterfy Borit legutóbb oszlopra láttuk mászni a FOO-n, június 28-án, pénteken este a ZP-ben egy másik oldaláról mutatkozik be, és ebben Magyarország leghíresebb rockabilly csapata, a Mystery Gang lesz lesz a segítségére.

Péterfy Bori+Mystery Gang=rockabilly underground

Nem ez az első alkalom, hogy az egyik legnépszerűbb magyar underground díva eleget tesz egy-egy felkérésnek, hogy hangját és arcát adja különböző stílusú előadók dalaihoz, gondoljunk csak Zagar elsöprő sikerű „Wings Of Love”-jára, vagy a Soerii és PoolekMaximális Extázis” című partyhimnuszára. Azonban most egészen más vizekre evezve, egy kis időutazással a rockabilly műfajban próbálja  ki magát.

Egy fesztiválon látott minket először élőben Egri Peti, a Mystery Gang énekes/gitárosa, ezt követően megkeresett és elmondta, hogy ő mennyire el tud képzelni engem, mint ’50-es évekbeli rockabilly énekesnőt, majd megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha csinálnánk közösen egy számot. Természetesen nagyon tetszett az ötlet és örömmel vállaltam a felkérést. A végeredményre pedig nagyon büszke vagyok, szerintem szuper dalt hoztunk össze– mondta Bori a duettről.

A „Gitár peng az éjszakában” című számot már bárki meghallgathatja a világhálón, és lassan remélhetőleg a rádiók is a műsorukra tűzik majd. Viszont koncerten először pénteken hallhatja majd a közönség, és az is lehet, hogy ebben a formában jó ideig utoljára is.

Igazán különleges alkalom lesz a ZP-s buli, mivel a duettek esetében majdnem mindig kivitelezhetetlen, hogy a két előadó egyszerre legyen egy helyszínen, ám most a véletlen úgy hozta, hogy a Mystery Gang-es fiúknak aznap pont nincsen koncertjük, így csatlakoznak hozzánk és közösen fogjuk előadni az új dalunkat. További újdonság, hogy a legutóbbi „Fehér éjszakák” című lemezünk még több dalát beépítettük a repertoárunkba, hiszen azt gondoljuk, hogy az eddigi legkiforrottabb, legérettebb, legjobb lemezünket készítettük el. De persze annak sem kell csalódnia, aki a régebbi, ismertebb számokra kíváncsi, hiszen azok sem maradhatnak ki a programunkból. Nagyon várjuk már a koncertet, a zenekar az eddigi legjobb időszakát éli, csak úgy sugárzunk, és szeretnénk, ha ez , pénteken este átragadna a közönségre is - tette hozzá az énekesnő. 

A belépő a koncertre 600 Ft lesz.


Képtár

  • Péterfy Bori+Mystery Gang=rockabilly underground kép 14709
  • Péterfy Bori+Mystery Gang=rockabilly underground kép 14711
 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek