Piramis nagykoncert – Révész Sándor nélkül

2018/02/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy mondat azért jutott Révésznek a Piramis-koncert beharangozójában: "A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. A Piramisban ebben az időszakban Závodi, Gallai, Köves és Som mellett Révész Sándor énekelt."

Piramis nagykoncert – Révész Sándor nélkül

"Valaki felvetette, hogy ha bármelyikünkkel valami történne, akkor a másik négy tag összeállna, de én már biztosan nem mennék bele ilyesmibe. Emberileg mindenkinek megvan a maga erénye, a maga gyengesége, természetesen nekem is. Mindenkit nagyon szeretek, de ennek a zenekarnak már nincs helye az életemben." Révész Sándor/ Blikk (2013.)

Több, mint a semmi, bár, ha azt vesszük, Révész neve egybeforrt a bandával, kissé kevésnek tűnik a dolog.  Korrektnek akkor nevezhetnénk a tájékoztatást, ha kitérnének arra, ő miért nem lép fel velük, de már megszoktuk, hogy a zenében sem vagyunk túl nagy ország ahhoz, hogy kimondjunk olyan dolgokat, amelyek nagyjából mindenkit érdekelnek, csak úgy csinálunk, mintha mindez így is rendben lenne.

A bandából egyébként, legalábbis az akkori sajtót átnyálazva, úgy tűnik, Révész lépett ki. De sajnos sokak számára  a Piramis Révész énekével teljes.

No tehát: nagykoncertet ad március 3-án a Piramis együttes Budapesti MOM Sportcsarnokban. A zenekar a tavaly októberben elhunyt alapító tagra, Som Lajosra is emlékezni fog az estén.

"A koncerten egy dallal kifejezetten rá fogunk emlékezni, de Som Lajos szerzőként közreműködött számos nagy Piramis-slágerben, amelyet természetesen el fogunk játszani, köztük a Ha volna két életemet, A becsületet, az Ajándékot vagy a Kóbor angyalt is" – mondta Nyemcsók János (ex-Manhattan, Fix), az együttes énekese az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában. Mint megjegyezte, a jól ismert dalok mellett előadnak néhány dalt a Piramis Erotika című lemezről is, amelyeket koncerteken ritkán játszanak.

Köves Miklós dobos arról beszélt, hogy a mai Piramisban több generáció játszik együtt, hiszen a ma is a csapatban zenélő három alapító – Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és ő - jóval elmúltak 60 évesek, náluk fiatalabb a csaknem tíz éve tag Nyemcsók János és Vörös Gábor (Omen, ex-Ossian, Fahrenheit) basszusgitáros, de a koncerteken velük van a színpadon Vilmányi Gábor gitáros és az énekes fia, Nyemcsók Bence billentyűs is.

A Piramis MOM Sportbeli koncertje egy országos koncert nyitóbulija, a következő állomások között lesz Püspökladány, Komárom, Bős és több erdélyi, szlovákiai, szerbiai település is.

Van valami végtelenül elszomorító abban, hogy a régi nagy zenekarok szétesnek. De hát: ők is csak emberek. A maiak meg úgyis azt hiszik, hogy a Piramis egy tévés vetélkedő.

Műbalhé, vagy tényleg egymásnak estek az Omega-tagok?

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek