Menopauza

Presser Gábor is felköszönti Csík Jánost a 60. szülinapján

2024/10/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az ÉN DALOM című zenés köszöntő-előadás Csík János 60. születésnapjának előestéjén, december 29-én lesz az Erkel Színházban,

 Presser Gábor is felköszönti Csík Jánost a 60. szülinapján

A műsorban megidézik majd a Csík Zenekar frontembere szakmai munkásságának fontos pillanatait, az ifjúkori táncos pályafutásától kezdve a táncházi muzsikus évein keresztül egészen a mai koncertzenészi életéig, így aszínpadon megjelennek a neves zenésztársak és művész kollégák egyaránt.

A koncerten Berecz András mesével és kedves, Csík Janis történetekkel színesíti az estét, a vizuális hátteret pedig Cakó Ferenc kiváló és érdemes művész homok animációi adják majd

Az előadáson lesz a premierje Presser Gábor új, Csík Jánosnak írt szerzeményének, amely az előadás címe is egyben: "Hozd el az én dalom..."

A színpadra lépnek még János legkedvesebb táncos és színész barátai, valamint egy neves kamarazenei formáció előadásában meghallgathatjuk legszebb népzenei dallamainkat klasszikus zenei köntösbe bújtatva.

A Nemzeti Filharmonikusok Kamarazenekara a komolyzene és a népzene nagyszerű fúzióját szólaltatják meg Lukács Miklós cimbalomművész, Suite szerzeményében, a Csík Zenekarral közösen.

Vendégművészek: Berecz András, Cakó Ferenc, Dresch Mihály, Kovács Norbert „Cimbi”, Gaschler Beáta, Nemzeti Filharmonikusok Kamarazenekara, Őze Áron és természetesen Presser Gábor.

Csík János, Csík Zenekar, Presser Gábor, Erkel SZínház

 

 

Szólj hozzá!


Charlie Puth először Budapesten

Charlie Puth először Budapesten

Charlie Puth 2026 nyarán először ad koncertet Magyarországon: július 27-én a Budapest Park színpadán lép fel a Whatever’s Clever! 2026 World Tour...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Britney Spears nem lép fel többé az Egyesült Államokban

Az NME vette észre (link a cikkben), hogy Britney Spears egy friss, rejtélyes Instagram-posztban azt írta: soha többé nem kíván az Egyesült Államokban fellépni, döntését pedig „rendkívül érzékeny okokkal” indokolta.

Pénzes Máté: az aktuális elmebajaimat ültetem át a zenekar hangzásába

Arany és kék címmel készül lemezbemutató koncertre a Müpa Fesztivál Színházában Pénzes Máté és a Zseb. A zenekar első igazi, saját dalokat tartalmazó lemezét mutatja majd be, amelynek címe találó módon Az első igazi. A koncertre hangolódva Pénzes Mátéval beszélgettünk a zenéről, az együttes megalakulásáról és a...
Új koncertek