PUF neki: 30 éves a zenekar!

2013/05/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A PUF 30 év alatt semmit sem veszített népszerűségéből, így nem meglepő, hogy közönségükben ugyanúgy megtalálhatóak az egyetemista fiatalok, mint a velük egykorú rajongók.

PUF neki: 30 éves a zenekar!

1983-ban, azaz kereken 30 éve egy szigetszentmiklósi garázsból indult hódító útjára a Pál Utcai Fiúk együttes, ami az évek során az ország egyik legnépszerűbb alternatív formációjává lépett elő, ma pedig igazi legendának számít a műfaj szerelmeseinek körében. Ezt a 30 évet idén több koncerttel is megünnepli a banda, ezek közül az első és egyben utolsó szabadtéri budapesti helyszínül a ZP szolgál majd.

- Amióta a Zöld Pardon elindult, minden évben játszottunk ott, így ez idén sem lesz másképp. Sőt, ezúttal ott nyitjuk a nyári évadunkat, és ami Budapestet illeti, ott is zárjuk, hiszen a nyár folyamán már csak vidéki helyszíneken fogunk megfordulni, úgyhogy a fővárosiaknak mindenképpen érdemes eljönniük erre a bulira – mondta Leskovics Gábor, a csapat frontembere.

A zenekar egy igazi best of műsorral készül az estére, így biztosan mindenki megtalálja majd a repertoárban a kedvenc PUF-dalát, korbesorolsától függetlenü:)


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek