Queen dalokból készült a We Will Rock You című musical – magyar bemutató novemberben a BOK Csarnokban

2017/09/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

November 24-én mutatják be a Queen dalokból készült, We Will Rock You című musicalt Budapesten, a BOK Csarnokban.

 Queen dalokból készült a We Will Rock You című musical – magyar bemutató novemberben a BOK Csarnokban

 A Londonban 2002-ben debütált előadást eddig 17 országban játszották nagy sikerrel, 16 millió néző látta szerte a világon. Az eredeti musical szerzői engedélyt adtak a magyar alkotóknak arra, hogy saját fantáziájuk és alkotókedvük szellemében teremtsék meg saját színpadi változatukat, ezért az előadás a világon először új díszlettel, jelmezekkel, koreográfiával és rendezéssel lesz látható magyar nyelven.

A történet a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queennel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. A látszólag boldog, biztonságos GaGa világban a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják és ugyanazt gondolják. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja azonban fellázad a műanyag világ ellen.

Újraforgatják a Live Aid-et!

Az előadást a Vámpírok bálja és a Sakk musicalek rendezőjeként ismert Cornelius Baltus állítja színpadra Budapesten. Díszlet- és jelmeztervező Erkel László Kentaur, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.

Egy dj-n múlt, hogy a Bohém Rapszódia annak idején nem végezte a kukában

A Ben Elton és a Queen által jegyzett musical főbb szerepeiben többek közt Sári Éva, Egyházi Géza, Scheich Dávid, Török Anna, Veres Mónika, Balogh Anna, Zöld Csaba, Szemenyei János és Stéphanie Schlesser látható. Miklós Tibor dalszövegei és Várkonyi Zoltán magyar fordítása hűen követik Freddie Mercury és a Queen, valamint Ben Elton különleges világát és a darab humorát. 

A Queen mindenből játékot csinál – vagy fordítva?

Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak majd el, mint a Radio Gaga, a Somebody to Love, a Play the Game), az It's a Kind of Magic, az I Want It All, a No One But You, a Who Wants to Live Forever, az Another One Bites the Dust, a Bohemian Rhapsody és az előadás címadó dala, a We Will Rock You.


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek