Az Őrölt Nők Ketrece

Rockzenészek egy box klubért

2016/01/20  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Jótékonysági estet rendeznek februárban a Halásztelki Box Club ifjú sportolóiért. A példás összefogás eredményeképpen neves, élvonalbeli rockzenészek és sportolók várhatóan fergeteges koncerttel járulnak hozzá az egyesület boldogulásához.

Rockzenészek egy box klubért

A Halásztelki Box Club 1970 óta neveli a fiatal sportolókat, akik közül az ökölvívó sportágban többen szép eredményeket értek el az Európa-, illetve Világbajnokságon; az egyesület az olimpiára is küldhetett válogatott versenyzőket. Csipkés Barnabás elnök elmondása szerint főként az olimpiai utánpótlás képzését, a fiatalok megfelelő testi és lelki fejlődésének elősegítését tartják szem előtt, emellett rendszeresen szerveznek közös edzéseket mozgás-, vagy mentálisan sérült (pl. Down-kóros, látáskárosult) emberekkel is. Csak a tavalyi évben, huszonhét versenyen kilencvenegy sportolóval mérette meg magát a Halásztelki Box Club csapata, ahonnan a versenyzők ötven aranyéremmel, huszonöt ezüsttel, öt bronzzal, valamint egy világbajnoki harmadik és egy ötödik helyezéssel tértek haza. Az egyesület több tagja a magyar válogatott keretében is szerepel.

A Halásztelki Box Club, mint nonprofit szervezet, kizárólag szponzorok támogatásával, valamint pályázatokon való részvétellel tarthatja fenn magát. Az ifjú tehetséges sportolók szállításához elengedhetetlenül szükséges egy kisbuszra beruházniuk, ám az egyesületnek még az önrész előteremtése is nehézséget okoz.  

A magyar rockzenész-társadalom és a sportolók összefogásának eredményeképpen 2016. február 5-én, pénteken este 19 órától „Rockzenészek egy boxklubért” címmel jótékonysági koncertet szerveznek a Halásztelki Általános Művelődési Központban (2134 Halásztelek Somogyi Béla u. 50.). A borítékolhatóan kitűnő hangulatú rendezvényen fellép Deák Bill Gyula, Török Ádám, Takáts Tamás, Jankai Béla, Demeter György, Kálmán György, a Historica zenekar, valamint Németh „Nyiba” Sándor, de támogatásáról biztosította a rendezvényt Növényi Norbert, Erdei Zsolt „Madár”, és ifj. Balzsay Károly is.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek