Soha vissza nem térő alkalom: csak egyszer látható a Budapest Bár cirkuszi attrakciója

2019/09/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Augusztusban Balatonlellén a zenészek és a Magyar Nemzeti Cirkusz artistáinak találkozásából csoda született – s bár nem a csodák sajátja az ismétlődés, most mégis megpróbálkoznak vele: október 24-én a koncert egyetlen egy alkalommal látható lesz Budapesten is.

Soha vissza nem térő alkalom: csak egyszer látható a Budapest Bár cirkuszi attrakciója

Figyelem! Az előadás NEM a Fővárosi Nagycirkuszban lesz: a helyszín Magyar Nemzeti Cirkusz (Budapest, XXII. kerület, Nagytétény, Barackos út 110. az M0 autópálya lehajtó mellett)

A Budapest Bár ezúttal Kiss Tiborral, Frenkkel, Behumi Dórival, Keleti Andrással, Rutkai Borival és Kollár-Klemencz Lászlóval lép a porondra.

Farkas Róbert elárult néhány kulisszatitkot arról, hogy hogyan is jött létre ez a nem mindennapi együttműködés.

“Tóth Balázs barátom, aki balatoni hiperaktivista és egyben a Balatoni Kör alelnöke, bemutatott ifj. Richter Józsefnek, a legfiatalabb magyar cirkuszigazgatónak. A Balatonlellén táborozó Magyar Nemzeti Cirkusz sátra ugyanis vasárnaponként szabadnapos volt – gondoltuk, beköltözünk. Az egyszerű bérleti viszonyból előbb barátság, majd izgalmas művészi együttműködés alakult, ugyanis hamar kiderült: a Budapest Bár és a Cirkusz között nagyon jól működik a kémia. Megnéztük egymás produkcióit, ötleteltünk, lelkesedtünk, az előadás napján pedig tartottunk egy nagyon intenzív próbát – és ebből megszületett a csoda. Én legalábbis rettentően élveztem, de ahogy elnéztem, a közönség is megőrült.”

Idősebb Richter József Kossuth díjas cirkuszművész szerint “hatalmas öröm volt látni ezt a két csapatot, hogy milyen lendületes, világszínvonalú produkciót hoztak össze néhány hét alatt.”

Nem a Budapest Bár az egyetlen zenekar, amelynek megmozgatta a fantáziáját a cirkusz: látványos és hangulatos koncertet adott évekkel ezelőtt a Fővárosi Nagycirkuszban a Cabaret Medrano, 2016-ban ugyanitt mutatta be Utópia című lemezét az Anna & the Barbies, az Intim Torna Illegál pedig a Magyar Nemzeti Cirkusz manézsában forgatta Feltettem a polcra című számának klipjét, nem beszélve a napokban emlegetett Quimbyről, akik ugyan nem a cirkuszban léptek fel, de a Dürer kertben és a Budapest Parkban nagyszabású cirkuszi produkciót körítettek a zenéjükhöz.

***

Apropó: mi is hírt adtunk róla, hogy KÖTÉLTÁNC címmel dalszerzőpályázatot hirdetett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, amelynek határidejét szeptember 30-ig meghosszabbították – tehát ha valaki még kedvet érez hozzá, rajta! Aki meg csak elkalandozna a cirkusz & zene világban, annak a belinkelt felhívás végén található összellításunkat ajánljuk a figyelmébe.

 

Budapest Bár, cirkusz, Magyar Nemzeti Cirkusz

Képtár

  • Soha vissza nem térő alkalom: csak egyszer látható a Budapest Bár cirkuszi attrakciója kép 78560
  • Soha vissza nem térő alkalom: csak egyszer látható a Budapest Bár cirkuszi attrakciója kép 78561
  • Soha vissza nem térő alkalom: csak egyszer látható a Budapest Bár cirkuszi attrakciója kép 78563
 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek