Az Őrölt Nők Ketrece

Sörben úszik a PASO – lemezbemutató szellembál a Barba Negrában

2016/02/12  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A tíztagú ska zenekar az új album mellé egy igazi különlegességet, méghozzá egy saját, felsőerjesztésű kézműves sört is hoz. A lemez rockosabb hangzásvilágához kiválóan passzoló szűretlen ipa-t limitált számban, külön erre az alkalomra tervezett palackban lehet majd beszerezni.

Sörben úszik a PASO – lemezbemutató szellembál a Barba Negrában

A Pannonia Allstars Ska Orchestra a 2012-es Lovemonster óta most jelentet meg először stúdióalbumot, sorban az ötödiket, Ghost Train címmel. A zenekar ezen a lemezen korábbról már ismert, nagy sikerű dalokat vonultat fel, pl. a Billy Boyo-t vagy a Star Wars híres főcímdalának feldolgozását, az Imperial Reggae-t, de sok újdonság is megjelenik, ráadásul egy fokkal komolyabb oldalukról is bemutatkoznak a srácok.

A február 19-én megjelenő Ghost Train a csapat eddigi legerőteljesebb hangzású lemeze, egyaránt felfedezhetőek rajta a fajsúlyosabb, rockos, sőt akár punkos elemek, ugyanakkor a könnyedebb, kifejezetten táncos dalaikat sem hagyták le az albumról.

Az új anyagot új stúdióban rögzítették, olyan közreműködőkkel, mint PRIEGER FANNI az Animából (Üres Szoba), DENIZ (Az én utam) vagy SZŰCS KRISZTIÁN (Csók és Könny), akit jelenleg csak ezen a lemezen hallhatunk. A hozzá készült videóval az első Magyar Klipszemle fődíját elnyerő Részeg is felült a szellemvasútra, melyen RIGER JÁNOS énekel. Ezek mellett a dubstep és a drum and bass műfajokat ihlető dub zenei atyjáról, Lee „Scratch” Perry-ről írtak dalt (ez a Scratchy), sőt, még egy magyar népdalt, az Esik az esőt is feldolgozták a Raindrops című számban, a műfaji határokat szélesre feszítve ezen az anyagon.



A banda mindehhez készített egy egészen különleges „kiegészítőt”, mely a zenehallgatást és a felhőtlen tánc élményét is feldobja: a PASO létrehozta saját, felsőerjesztésű, kézműves ipa-ját, mely a hazai sörgyártók felső kategóriás műhelyében, a ROTHBEERnél készült. A gasztroélményt saját tervezésű palackkal vehetik kézbe a szűretlen sörök kedvelői, fogyasztása kifejezetten a Ghost Train hallgatása mellé ajánlott, ízvilágával, kesernyés aromájával kiválóan passzol az album hangulatához.

A lemezt február 19-én, a megjelenés napján a Barba Negrában mutatja be a zenekar egy jelmezes szellembál keretében. Az első 100 beöltözött vendég a klub pultjánál ajándék mojito koktélt vehet át, a koncert előtti két órában pedig profi sminkesek várják a rajongókat, hogy a szellembálra elvarázsolják őket is.

Február 20-án rögtön folytatódik a Ghost Train turné, melyet két különleges állomással dobnak fel: Írországba és Londonba is ellátogatnak egy-egy ska fesztiválos fellépésre a magyar koncerthelyszínek mellett.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek