Szállj le a villamosról és menj be a városi faluba!

2018/02/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Prima Primissima és Magyar Örökség díjas Fonó újra és újra „táncba hív mindenkit”, vegyen részt a táncházakon, találkozzon hagyományőrző mesterekkel, jöjjön el a nép-, világzenei- és jazzkoncertekre, amelyek betöltik a házat.

Fotó: Fonó/FB

Új filmjükben Kubinyi Júlia és Berecz István, valamint a Fonó közönsége hív táncba mindenkit!

És mit tanulhatsz?

A két évtizede működő legendás Fonó Szerda táncházban március 7-éig a széki táncokat tanulhatják kezdő és haladó csoportokban az érdeklődők. Fontos, hogy lehet jönni pár nélkül is és olyanokat is várnak, akik még soha nem jártak táncházban.

Március közepétől Buza és Melegföldvár táncanyaga kerül terítékre a Fonó Szerdákon szintén kezdő és haladó szinteken. A táncoktatást Fitos Dezső és Hajdú Flórián vezetik.

Kéthetente pénteken a Berka együttes muzsikál moldvai táncházat, hozzájuk kapcsolódik minden alkalommal egy meghívott zenekar vonós táncháza is. Mindkét teremben tánctanárok segítik a bekapcsolódást.

Ahol még rendszeresen táncba hívnak országszerte

Februárban Jászberény és Szeged mellett Mezőkövesden is elindul a Fonó klub, amelynek első eseménye 23-án lesz az Üsztürü és Nyitrai Mariann koncertjével, majd táncházával, ahol Hajdú Flórián és párja oktatja a táncolni vágyókat.

A szegedi Fonó klubban február 15-én A Mentés Másként Trió és a Nyenyere Egylet tart gyimesi és moldvai táncházat, majd 22-én a Dallahan ad koncertet és muzsikál ír táncházat. Március 1-jén a 20 éves az Utolsó Óra sorozat keretében a Bekecs zenekart és Bíró Sándor nyárádmagyarosi zenész mestert hallhatjuk. A továbbiakban Szegedre érkezik még Dresch Mihály triója, Csizmadia Anna és barátai, a Fokos zenekar, de fellép az Üsztürü is, valamint áprilisban Ferenczi György és az Első Pesti Rackák és a Parno Graszt is.


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek