Szinetár Dórának meg kellett tanulnia jiddisül énekelni

2020/08/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Cserébe az ő repertoárjából is játszik dalokat a 30 éves Budapest Klezmer Band a Mézesvölgyi Nyáron.

Fotó: Budapest Klezmer Band/FB

Először lép fel a veresegyházi fesztiválon az idén 30 éves Budapest Klezmer Band. A tradicionális zsidó zenét játszó csapat Szinetár Dóra énekesnővel augusztus 23-án ad koncertet.

"Sok fellépésünk volt már Szinetár Dórával. A közös munka feladatot adott neki és nekünk is: Dórának meg kellett tanulnia jiddisül énekelni, mi pedig az ő repertoárjából is játszunk" – mondta Gazda Bence, a zenekar hegedűse, énekese  a köztévében.

Mint elhangzott, a zenekar a karantén előtt március 9-én lépett fel utoljára, ezt követő koncert pedig csak múlt pénteken volt Siófokon. A veresegyházi lesz a következő.

"Alkotás, lemezkészítés zajlott a karanténidőszakban, miközben a bezártság miatt nekünk is meg kellett küzdenünk a teljes kiürülés veszélyével" – idézte fel Gazda Bence.

A Budapest Klezmer Band eredetileg júniusban tartotta volna 30. születésnapi koncertjét, ez most a bizonytalan jövőbe tolódott. De az augusztus 23-i veresegyházi esten azért felidéznek néhány emlékezetes pillanatot az elmúlt három évtizedből.

Gazda Bence kitért arra, hogy folytatják a színházi munkát, a Miskolci Nemzeti Színházban Béres Attila rendezésében futó Hegedűs a háztetőn című musicalben játszanak.

A zenész beszámolt arról is, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekarral, amelyben koncertmester, most pénteken Sárospatakon lépnek fel a Zempléni Művészeti Napok keretében, augusztus 16-án vasárnap pedig a saját dzsesszkvartettjével lép a közönség elé a szerencsi várban.

 

Budapest Klezmer Band, Szinetár Dóra, jubileum, Mézesvölgyi Nyáron

 

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek