Menopauza

Szó sincs kapuzárási pánikról: új EP-vel jelentkezik Ákos

2014/09/25  ·   Ajánló   ·  Zerge

A május végi Újrakezdhetnénk után Ákos ismét új dalokkal lapi meg rajongóit, sőt, mindjárt hárommal is, melyek címe Igazán, Amikor szerettél és Kapuzárás.

Szó sincs kapuzárási pánikról: új EP-vel jelentkezik Ákos

Mivel ez nagylemezanyagnak kevés, ahhoz meg túl meleg, hogy üljön rajta, úgy döntött, hogy kiadja EP (régi magyar nevén nagyalakú kislemez, vagy mondjuk minialbum, megtudhattuk azt is, hogy Elvis Presley jelentkezett ilyennel először, de az EP rövidítés nem az ő nevét rejti, hanem az extended play – hosszabb játékidejű lemez – kifejezés rövidítése) formájában, de hogy ne legyen annyira egyszerű a dolog, meg mivel van hely bőven, a lemezre az eddig említett négy dal (mivel az Újrakezdhetnénk is a korongra került) mellett még öt remix is hallható. Sajnos, hogy ezek melyek és milyenek, arról nem tudok beszámolni, ahogy arról sem, hogy milyenek az új dalok, merthogy hangzóanyagot nem kaptunk, ahogy letöltési linket sem. Szóval majd egyszer biztos írunk erről is (na jó, nem biztos, még mielőtt valaki számonkéri rajtam), de hogy mikor, az még a jövő zenéje.

Az Amikor szerettél Ákos szerint Hauber Zsolt legizgalmasabb szerzeménye, a Lepe jegyezte Kapuzárás pedig egy „harsány, dörgedelmes rockdal”, de mint írtam, ezt csak Ákos elmondásából tudom, meghallgatni nem volt alkalmam.

A sajtótájékoztatón elhangzó Igazán című számról – melynek klipjét valami vasöntödében forgatták, Ákos mesélt is a forgatás körülményeiről, meg hogy milyen jó volt ott a hangulat – nekem leginkább az ugrott be, hogy ez leginkább valamiféle „Kovács Ákos diszkóritmusban”, a dobos mellett dobgép, gépi basszus, valahogy sokkal inkább emlékeztetett az 1980-as évek zenekarai közül a Modern Talkingra, mintsem a Depeche Mode-ra, amihez Ákost már 25 éve hasonlítják.

Megtudhattuk persze azt is, hogy a tavaszi Újrakezdhetnénk cím apropóját adó történet folytatódik, azaz Hauber Zsolt immár tartósan csatlakozott a Turné 2084-et lebonyolító Bánfalvi Sándor dobos – Lepés „Lepe” Gábor szintis alkotta csapathoz, és zeneszerzőként is részt vesz a történetben. Mivel a zenekar tagjaiként más nem volt felsorolva, úgy tűnik, ezúttal Kékkői Zalán gitáros és Fekete Samu basszusgitáros nem szereplője a történetnek, gitározni pedig – az éneklés mellett – Ákos fog (mellesleg minden tiszteletem azért, hogy énekes létére megtanult gitározni, nem is rosszul; énekesekre nem jellemző).

Sőt mi több, Zsolt a koncerteken is részt vesz, amiből mindjárt kettő is lesz decemberben a Papp László Sportarénában (hogy ne azt a nyakatekert idióta nevet használjam, ami a hivatalos megnevezése), az eredetileg tervezett 13-ai napra ugyanis már nyár közepére reklám nélkül elfogyott a jegyek 90%-a, úgyhogy 12-én is lesz egy koncert. Ami persze azt is jelenti, hogy lehet nekünk fanyalogni, hogy mennyire gagyi ez az új anyag, a rajongók rendületlenül Ákos mellett állnak.

Annyit megtudhattunk még a tervekről, hogy jövő tavaszra újabb EP, őszre pedig nagylemez várható. Az újabb EP-t Ákos úgy jellemezte, hogy olyan, mint régen, amikor az irodalmi folyóiratok folytatásban közöltek regényeket. Ennek azért van értelme, mert a zenehallgatási szokások megváltoztak, és a többség nem teljes lemezeket, hanem csak egyes számokat hallgat, így az EP ennek teljesen megfelel.

A kevés számú szerencsés és lelkes rajongó pedig már 24-én (szerda) este meghallgathatott élőben pár számot az Akvárium klubban egy exkluzív klubkoncerten a csapattól, ahol a hírek szerint az új számok mellett a decemberi dupla Aréna-koncertre beválogatott számokból is elhangzott néhány.

Sajnos, ide egy interneten és mobiltelefonon játszható játékban lehetett csak jegyet szerezni (ha valakit ez megnyugtat: én sem tudtam róla), úgyhogy jobban tette, aki nem tülekedett-ácsingózott az Akvárium klub (az egykori Gödör) előtt, mert nem árusítottak belépőt a koncertre (vagy ha netán mégis, szolgáljon mentségünkre, hogy csak előzetes információink voltak az eseményről, és azokat is csak a sajtótájékoztatón kaptuk, így személyünkben nem képviseltettük ott magunkat, lévén egyéb, már korábban lekötött elfoglaltságunk, és sajnos, két példányban még nem létezünk, valamint a gyors tér-idő ugrás képessége is hiányzik e pillanatban a repertoárunkból).


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek