Szódával elmegy: Kaukázus évzáró koncert új dalokkal

2013/12/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A legrégebbi – a 2004-es Majdnem Kína anyagából –, valamint készülő nagylemeze friss dalaiból is válogat a Kaukázus december 20-án a zenekar évzáró koncertjén A közönség ezen a bulin hallhatja először élőben a zenekar új, Ciprus (Szódával elmegy) című dalát. Az est vendége a Kozmosz.

Szódával elmegy: Kaukázus évzáró koncert új dalokkal

A Kaukázus pénteken este a Barba Negra klubban búcsúztatja az évet a Majdnem tíz év című koncerttel. Az ironikus elnevezés egyrészt a csapat első, Majdnem Kína című hanganyagára utal, amelyet épp tíz éve készítettek, másrészt pedig arra a tényre, hogy a Kaukázus megalakulása óta eltelt tíz évből néhány esztendő kimaradt, mivel a csapat 2010 elején feloszlott. Három év szünet után azonban idén tavasszal a Kaukázus újjáalakult, végigjárta a legfontosabb fesztiválokat, és miután a tagjai újra összecsiszolódtak a színpadon, a zenekar visszatért a próbaterembe, és ígéretéhez hűen elkezdett új anyagon dolgozni. A munka olyannyira gördülékenyen halad, hogy akár dupla lemez is készülhet. 

"A készülő album zenei szövete elég eklektikus, ami korábban is jellemző volt ránk, hiszen nincs egységes Kaukázus-stílus. Most is kísérletezünk nagyzenekari szólamokkal, a 80-as évek korai újhullámos hangzásával és minimál hangszereléssel is. A készülő lemezről ezen a koncerten mutatjuk be először élőben a Ciprus (Szódával elmegy) című új számunkat. A zenéje vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól. Nem érdemes agyongörcsölni a dolgokat, mert aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. A dalpremieren kívül elővesszük a Majdnem Kína című lemezünket, ami amolyan programadó anyagnak mondható a Kaukázus életművében. Erről párt dalt a szélesebb közönség sosem hallhatott tőlünk élőben, mert csak demó verzióban léteztek, és a zenekar indulásakor játszottuk őket utoljára" – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere.

A december 20-i est vendége a Kaukázushoz hasonlóan öntudatos, különutas zenekarok fiatalabb generációjának képviselője, a Kozmosz.

A koncertek 20 órakor kezdődnek. A belépőjegyek elővételben 1700, a koncert napján a Barba Negra Music Club pénztárában 2200 forintba kerülnek.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek