Szülinap az Ellátóházban: GBB feat Szabó Tamás + The Good The Bad&The Ugly

2017/09/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

10 éves jubileumát ünnepli Garda Zsuzsa és Benkő Zsolt kettőse. Ennek okán adnak nagykoncertet, kollégáikkal zenekarrá kiegészülve az EllátóHázban, október 19-én. Vendégük a Keep Floyding legénységének három tagjából verbuválódott a The Good, The Bad and The Ugly lesz.

Fotó: GBB /Facebook

Benkő Zsoltot sem szakmán belül, sem azon kívül nem kell bemutatni, hiszen ikonikus előadója a magyar blues-érának. Több mint 30 éves pályafutása során számos híres formáció tagja volt, mint például Ferenczi György és a Herfli Davidson, Sonia és a Sápadtarcuak, Benkő Zsolt és a Bluesrivers, Traff-X, Stuff, Harakiru, Zsebrakéta, Petra Börnerova Band. Erőteljes előadásmódja, virtuóz szólói tették ismertté a nevét. Ezen kívül a blues-zal kapcsolatos kiterjedt lexikális tudását is elkezdte átadni az érdeklődőknek bluestörténeti előadásain.

Garda Zsuzsa 1995 óta a magyar blues és rock élet állandó szereplője, a Janis Joplin emlékzenekar frontembere, a Keep Floyding Band vokalistája. Vendégművészként számos előadóművésszel dolgozott együtt, többek között olyanokkal, mint Keresztes Ildikó, Omega, Skorpió, Metró, LGT, Varga Miklós, Demjén Ferenc, Ruzsa Magdi, Charlie. Bár háttérénekesként rengeteg híresség mögött énekelt, mégis rock/blues énekesnőként ismeri a szakma és a „zsűri”. Hiteles, erőteljes, tiszta hangjától sokan borzongtak már.

Sümeghi Tamás és Takács Roland többek között Tm Stevens (Joe Cocker, Tina Turner, James Brown), Delmar Brown (Sting, Jaco Pastorius), Stevie Salas (Mick Jagger), Rudolf Stumbecker "Rusty", Andy Irvine, Garry Sullivan (Cro Mags, b52), Keresztes Ildikó, Varga Miklós, Alapi István és Szekeres Tamás előadókkal dolgoztak együtt.

Immár csapatukba tartozik Takács Roland „Kanóc” basszusgitáros, akit szintén virtuozitása és basszusgitárosoktól szokatlanul erős szólisztikus előadásmódja emel ki kortársai közül. Többek között ennek is köszönhető, hogy mind a hazai, mind nemzetközi színtéren neves előadókkal játszik session zenészként. Kreativitását saját formációkban is kamatoztatja.

Sümeghi Tamás „Toma” sem lóg ki a bandából, szinte ugyanezek jellemzőek rá: pontos, erőteljes, improvizatív dob tudás. Session zenészként szintén híres előadók koncertjeinek fényét emeli. . Szólói sokat tesznek hozzá a Band progresszív megszólalásához.

Vendégük régi barátjuk, a szájharmonkia egyik legnagyobb mestere: Szabó Tamás. Őt végképp nem kell bemutatni a vájtfülű közönségnek, hiszen életműve magáért beszél, zenekara a Mojo Workings pedig haza is nemzetközi sikereket is magáénak tudhat!

Vendégzenekaruk a Keep Floyding legénységének három tagjából (Tóth, András, Balázs Bálint és Heinfarth György) verbuválódott progresszív blues-rock trió, a The Good, The Bad and The Ugly fantázianévre hallgató formáció lesz, akik ezen a koncerten fognak debütálni! Illik egymáshoz a két banda, hiszen náluk is az erőteljes hangzás, a szakmai tudás, a szenvedély és a progresszivitás kerül előtérbe.

EllátóHáz (Dob u. 19.)

2017. 10.19. 19:00

Belépődíj: 1500 Ft

 

 

 

 

 

 

Garda Zsuzsa, Benkő Zsolt, The Good The Bad&The Ugly, születésnap, koncert, Ellátóház, blues

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek