Szülinapi buli koncerttel, mozival és fotókiállítással a 100 éves Gellért Fürdőben

2018/08/31  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda 2018-ban ünnepli 100. születésnapját. Ezen alkalomból a fürdő különleges és változatos programokkal készül szeptember 8-án és 9-én, ahol többek közt a Budapest Bár is koncertezik majd.

Szülinapi buli koncerttel, mozival és fotókiállítással a 100 éves Gellért Fürdőben

A 100 éves születésnap méltó megünneplésére a 2 napos fesztiválon mindenki megtalálhatja a kedvére való programot. A fiataloknak mindkét nap lounge DJ szolgáltatja a zenét. A vállalkozó szelleműek egy szabaduló szobában ismerkedhetnek meg az elmúlt 100 év titkaival. A kultúra iránt fogékony vendégek érdeklődésére tarthat számot a korábban már bemutatott, „Miniszterek gatyában” fotókiállítás, melynek keretén belül a fürdő korábbi úszómesterének, Pusztai Sándornak fotói láthatók, aki a kor hírességeit örökítette meg a Gellért fürdőben. Így maradt meg az utókornak neglizsében Karinthy Frigyes és Heltai Jenő, Tolnay Klári és Alpár Gitta.

A szervezők szeptember 8-án a mozirajongók részére az Én, a kém című film vetítésével készülnek, melynek érdekessége, hogy a filmet a fürdőben forgatták. A vendégek a filmet akár a hullámmedence hűsítő vizéből is figyelemmel követhetik. A fesztivál csúcspontja a Budapest Bár vasárnapi koncertje lesz. Az ünnepi eseménysorozat lezárásaként, a koncertet követően a vendégek színes kívánságlufikat engednek fel.

2018. szeptember 8., szombat

06:30-20:00: „100 év Titkai a Gellértben” – Szabadulószoba, szabadulós játék
Jelentkezés, regisztráció: Helyszínen, érkezési sorrendben

06:30-20:00: Egyéb, egész nap zajló programok:

  • Miniszterek Gatyában fotókiállítás (A fürdő híres vendégei a 30-as évekből)
  • Gellért 100 felirat - Fotózási lehetőség

10:00-18:00: Lounge DJ – egész nap

18:00-20:00: „Gellért Mozi” - Én, a kém című film levetítése a szabadtéri medencéknél

2018. szeptember 9., vasárnap

07:30-19:30: „100 év Titkai a Gellértben” – Szabadulószoba, szabadulós játék
Jelentkezés, regisztráció: Helyszínen, érkezési sorrendben

07:30-19:30: Egyéb, egész nap zajló programok:

  • Miniszterek Gatyában fotókiállítás (A fürdő híres vendégei a 30-as évekből)
  • Gellért 100 felirat - Fotózási lehetőség

10:00-18:00: Lounge DJ – egész nap

18:00-19:30: Nagykoncert: Budapest Bár – Szabadtéri élő koncert

19:30: Közös kívánságlufi felengedés

A rendezvény fürdőbelépő ellenében látogatható.

Forrás: gellertfurdo.hu

Gellért fürdő, koncert, fesztivál, jubileum, Budapest Bár, kiállítás, mozi

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek