Az Őrölt Nők Ketrece

Szülinapi partival ünnepel a 8 éves Budapest Jazz Club

2016/01/06  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Fennállásuk évfordulóját, mint minden évben, úgy idén is fesztivál hangulatú jazz partival ünnepelik. A Budapest Jazz Club nyolcadik születésnapján egymást feszes tempóban váltva három különböző karakterű zenekar lép színpadra.

Szülinapi partival ünnepel a 8 éves Budapest Jazz Club

Január 9-én, szombaton este 19:30-tól a Silence Fiction koncertjén a formáció nemrég megjelent debütáló albumáról mutatja be legfrissebb szerzeményeit, melyekben eredeti módon elegyítik a jazz és popzene stílusjegyeit. A fiatal zenekar a 2014-es Jazz Showcase-en mutatkozott be nagy sikerrel, népszerűségük azóta is töretlenül ível felfelé. Bizonyítja ezt legutóbbi nagyszabású, Zeneakadémián rendezett koncertjük is.

A fiatal csapatot követi hazánk egyik legnépszerűbb jazz zongoristája. Szakcsi Lakatos Róbert azon zenészeink egyike, aki ha az óceán túlpartján próbál szerencsét, egészen biztos, hogy világklasszissá avanzsál, ám az értő hazai közönség legnagyobb örömére felkéréseinek elsősorban továbbra is határainkon belül tesz eleget. Szőke Niki állandó partnere, a montreux-i és avignoni jazz fesztiválon is díjazott billentyűs ezen az estén saját, kisebb létszámú, ám annál sűrűbb gondolatiságú triójával nyűgözi le a közönséget.

A koncertprogramot a kubai születésű Elsa Valle és zenekara zárja, mely elsőrangú dél-amerikai importból válogatott örökzöldekkel hevíti tetőfokára a hangulatot. A havannai Zeneművészeti Akadémián végzett énekesnő állandó partnere a multiinstrumentalista Winand Gábor, aki szaxofonon, fuvolán és egyedi énekhangjával egyaránt játszi könnyedséggel képes lenyűgözni csodálóit. Az Elsa Valle y sus Hermanos tagnévsora külön említést érdemel, hiszen a két szólistát hangszereik legnagyobbjai, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kőszegi Imre és Orbán György kíséri.

Mint minden évben, úgy idén sem marad el a Budapest Jazz Club születésnapi partijainak állandó kelléke, az egy-egy szelet erejéig minden vendéget megillető hatalmas BJC-torta és a koncerteket követő, hajnalig tartó Jam Session. A program ingyenes, visszatérő és új vendégeinket egyaránt szeretettel várjuk.

 

Helyszín: Budapest Jazz Club  - 1136 Hollán Ernő utca 7.

Dátum: 2016. január 9., 19:30

A belépés díjtalan!


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek