Telt ház várt a ligetben… – közönségtalálkozót tartott a Hungária!

2025/04/29  ·   Ajánló   ·  Lenti Barnabás

Közelgő koncertjére készülve közönségtalálkozót tartott a Hungária együttes a városligeti ballonnál. Fenyő Miklós, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly Vissza, vissza! címmel adnak koncertet június 6-án és 7-én az MVM Dome-ban. A közönségtalálkozón erről is esett szó.

Telt ház várt a ligetben… – közönségtalálkozót tartott a Hungária!

Repülőnap címmel szervezett közönségtalálkozót a Hungária együttes a Városligetben. A múlt vasárnap öt órakor kezdődő eseményre már korábban megérkeztünk, azonban jelét sem láttuk készülődésnek vagy a zenekarnak... Néhány Hungária rajongóval karöltve beültünk a ballon mellett lévő kávézóba, ami a legjobb döntésnek bizonyult, hiszen pár percen belül kikerültek a Hungária molinók és megérkezett DJ Dominique, hogy felvezesse a közönségtalálkozót, amelyet éppen a kávézó teraszára szerveztek.

A kávézó és az azt körülvevő terület hamar megtelt rajongókkal, olyannyira, hogy szinte mozdulni sem lehetett, a székekről pedig, még ha akartunk volna, sem tudtunk volna felállni. DJ Dominique a közelgő MVM Dome-ban tartandó koncertekről kérdezte a zenekart. Megtudtuk, hogy lesznek változások a Puskás Aréna-beli koncerthez képest, mind színpadi technikában, mind a dalokban. Szikora Róbert még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a Várni rád egy éjen át című dalt Novai Gábor, a Csókkirályt Dolly, a Ciao Marinát Fenyő Miklós, a Meghalok, hogyha rám nézel-t pedig ő maga énekelje (bár mi ezt igencsak valószínűtlennek tartjuk, és ahogy láttuk, a zenekar többi tagja is :D)...

A közönségtalálkozót interaktívként hirdették meg, így a közönség is feltehette kérdéseit. Ezek közé tartozott az is, hogy hogyan tartják fent a zenészek a koncertekhez kellő energiát. Dolly szerint a zene ad energiát, Szikora Robi Istenben és a zenélésben hisz, de hetente hat órát sporttal tölt, Novai Gábor konditerembe jár a fizikuma megőrzéséért, Fenyő Miklós pedig olyannyira sportos, hogy reggeltől estig meccset néz. Komolyra fordítva a szót, a zenekar elmondta, hogy senki sem tudja meddig tart ez az energia, de az biztos, hogy június 6-7-én a tőlük telhető legjobbat adják majd a színpadon.

A beszélgetés után a zenekar elvonult a ballonhoz egy rövid tévéinterjúra, ezután pedig kezdődött az esemény legjobban várt része: fotózkodás, dedikálás, beszélgetés a legendákkal, miközben a hangszórókból a legnagyobb Hungária slágerek szóltak. Rengetek „sorban állós” dedikáláson voltunk már, olyanon azonban ahol a tömeg szinte ellepi a dedikáló asztalt, még nem (bár korábban valószínűleg csak ilyenek léteztek). Nem tudjuk, hogy a zenekar mennyire élvezte a helyzetet, de az biztos, hogy végtelen türelemmel viselték a dedikálással és fotózkodással töltött másfél-két órát.

A látottak alapján kijelenthetjük, hogy a Hungária imádata és a nem csituló érdeklődés nem csupán városi legenda vagy marketingszöveg, hanem valós jelenség. Amikor pedig Fenyő vagy Szikora felpattant a székről és énekelni kezdte a soron következő Hungária-dalt, akkor a dedikálásra várók egy emberként csatlakoztak hozzájuk a Csókkirály, a Micsoda Buli vagy épp a Limbó Hintó soraival.

Legyen így a Hungária Vissza, vissza! koncertjein is! Június 6-7. – MVM Dome!

Hungária, MVM DOme

 

 

Szólj hozzá!


Amikor Xenomorph dalra fakad

Amikor Xenomorph dalra fakad

Bizarr popkulturális kísérlete valósulhat meg április 21-én a Három Hollóban: az ALIEN: OPERETT című produkció az 1979-es A nyolcadik utas: a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Amit Tállya kínál: dűlőtúrák, művészetek, Quimby, Bongor, Telehold...

Szeptember 18. és 20. között ismét Tállya felé érdemes venni az irányt: a Kerekdomb Fesztivál a nyár utolsó nagy közös pillanatait kínálja, ahol a zene, a színház, az irodalom és a borvidék nyugalma találkozik. A tokaji dűlők között megbújó összművészeti esemény idén is egyszerre szól a lelassulásról és a...

Sivatagi blues az Akváriumban – visszatér Budapestre a Tinariwen

Új albummal és friss turnéval tér vissza Budapestre a sivatagi blues egyik legmeghatározóbb zenekara: a Tinariwen április 26-án lép fel az Akvárium Klubban. A több mint négy évtizede működő formáció nemcsak koncertet hoz, hanem egy egész kultúrát és történelmi tapasztalatot – miközben legújabb lemezük, a Hoggar már a jelen...
Új koncertek