Tengerparti elvágyódás Belau módra az Eötvös 10-ben

2021/09/18  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A könnyed electronica szerelmeseinket nem kell bemutatni az elmúlt években komoly sikereket magáénak tudó Belaut, melynek célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet zenéjük által. A duó most, a Colourwave lemezének éráját zárja le egy különleges koncerttel, ahol néhány dalt utoljára játszanak jó idei a budapesti közönség előtt.

Tengerparti elvágyódás az Eötvös 10-ben

“Take you to the sea” – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) lehetőséget kínál. Menedéket a modern világ emberének arra, hogy a zenekar önismeretre invitáló zenéjén keresztül a hallgató elmélyülhessen önmagában, miközben a zenekar által megalkotott modern és elegáns ütemek keverednek az elme nyugalmát örökké remélő szövegekkel. Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje

 

A formáció öt éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 24 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, a Triple J vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Rolling Stone. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

 

A második Belau lemez „Colourwave” címmel, 2020 májusában látott napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül számos külföldi közreműködővel. A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseken. Az ország legkeresettebb exportzenekara szeptember 23-án, az Eötbös 10-ben idézi meg a nyarat vadonatúj,  előző lemezével. A koncertet egyedi látvánnyal, vendégekkel, számos meglepetéssel színesítik.

Belau, koncert, Eötvös 10, Colourwave, NKA

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek