Természetes személyesség – Kollár-Klemencz László lemezbemutatója a Müpában

2016/05/13  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Klasszikus kamarazenéből és népzenei hagyományokból is táplálkozó új szólóanyagát mutatja be Kollár-Klemencz László május 17-én a Müpában. A Rengeteg című albumon kizárólag saját szerzemények lesznek hallhatók, szövegei az ember és a természet közötti egyszerű, tiszta kapcsolatot kutatják.

Természetes személyesség – Kollár-Klemencz László lemezbemutatója a Müpában

A Kistehén zenekarból is ismert énekes-zenész-dalszerző-író legújabb anyaga szorosan követi a 2008-ban megjelent, Ember a Fán című első, valamint az Erdős Virág verseinek feldolgozását tartalmazó második szólóalbum, a Legesleges hangulatát, szövegcentrikusságát és személyességét. A Rengeteg zenéjével és szövegeivel elsősorban a természetben mélyül el, keresve a sokszor elfeledett tiszta, egyszerű kapcsolatot ember és természet között, valamint ember és a saját természete között olyan hozzáállással, amely szembe mer nézni a valósággal, mégis meggyőződéssel hisz az eszmékben. A melankolikus, balladisztikus hangvételű szerzemények alapját klasszikus dalok képezik, melyek vonós kamarazenekarral, különleges hangszerelésben szólalnak meg. Az album – melynek stúdiómunkálatai csak nyáron kezdődnek el – erős atmoszférával, sok csenddel és dinamikával dolgozik majd.

A május 17-i koncerten klasszikus és népzenei hagyományokon nevelkedett, kiváló zenészek lesznek Kollár-Klemencz kísérői. A zenekar magját három vonós alkotja: brácsán a nagyszabású cigányzenei produkciókban hallható Ónodi László játszik, csellón a klasszikus nagyzenekarokkal koncertező Valkó Béla, bőgőn pedig Vajdovics Árpád, a magyar zenei underground és világzene meghatározó alakja. A „kamarazenei magot” a Kistehén zenekarból több zenész is kiegészíti, többek között Bujdosó János, aki különböző kultúrákat ötvöző gitárjátékával a hazai zenei élet különleges színfoltja. A koncert után a Ludwig Múzeum Late Night Passion rendezvényének keretében közönségtalálkozó lesz Kollár-Klemencz Lászlóval.

 

MR2 Akusztik+ a Müpából

Kollár-Klemencz László: Rengeteg

2016. május 17., Fesztivál Színház


Közreműködők: Kollár-Klemencz László – ének, gitár; Valkó Béla – cselló; Ónodi László – brácsa; Vajdovich Árpád – bőgő; Weil András – billentyű
Vendég: Bujdosó János – gitár; Jancsovics Máté – dob


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek