Tetoválók Éjszakája

2012/12/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Múzeumok Éjszakája elég virulens rendezvénysorozat, mert ma már kevés olyan szakma vagy más tömörülés létezik, akiknek még nem volt vagy lesz "éjszakájuk". Az efféle fertőzéseknek örülünk. Mondhatnánk, hogy a 15.30-as kezdés nem éppen az éjszaka kategória, de a Tetoválók Éjszakáját korán el kell kezdeni, hogy beleférjen minden program a Pecsába.

Tetoválók Éjszakája

 “A nemcsak Magyarországon, de az egész világon egyedülálló kezdeményezés egy izgalmas, formabontó rendezvénynek ígérkezik és remélhetőleg új tradíció van megszületőben a magyarországi tetováló fesztiválok történetében” – nyilatkozták a szervezők. 

2012. december 29-én az ország több mint ötven ismert tetoválóművésze egy éjszakára a budapesti Petőfi Csarnokba költözik a Tetoválók Szakmai és Érdekvédelmi Egyesülete (TSZÉE) szervezésében. A Tetoválók Éjszakája  a francia kezdeményezés alapján itthon is ismertté és sikeressé vált Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat tetoválókra szabott változata, és elsősorban a testdíszítés ősi művészetét hivatott terjeszteni, újra felfedezni és megünnepelni.

A programhoz csatlakozott művészek az éjszaka folyamán ajándéktetoválásokat készítenek az érdeklődőknek. Emellett a közönség közelebbről is megismerkedhet magával a műfajjal, láthatja, hol tart ma a tetoválóművészet, hogyan készül egy tetoválás.

Kora estétől koncertekkel és egyéb kiegészítő programokkal folytatódik a rendezvény. Lemezbemutatóját tartja Ganxsta Zolee és a Kartel, fellép a Hooligans, a The Grenma, a Blind Myself, a Dorothy és a Till We Drop is.

Emellett testékszer bemutató, hajshow és body modification is gazdagítja és színesíti a rendezvényt. Sőt, még látványkonyha is lesz, hiszen a TV Paprika ismert szakácsa, Serényi Zsolt fog főzni mindenki szeme láttára.

 


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek