Tíz év után újra a Müpa színpadán a KFT

2017/05/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tíz év után újra a Müpa színpadán a KFT, a magyar zenei újhullám emblematikus zenekara, vendégei Magyarországon élő kínai, marokkói és görög zenészek lesznek.

Tíz év után újra a Müpa színpadán a KFT

A műsorban izgalmasan keveredik az együttes eredeti zenéje világzenei hatásokkal. A legismertebb számok mellett átdolgozások és ritkán játszott dalok szerepelnek a csak erre az estére összeállított programban.

 A KFT - a kilencvenes évek kihagyásait követően - az elmúlt több mint másfél évtizedben rendszeresen játszik, új albumokat jelentetett meg. Emlékezetes ünnepi koncerteket adott a Budapest Sportarénában és a Magyar Állami Operaházban - egyben ez volt az első popkoncert az Operában).

 

A vendégek:

Zhang Yu (Carolyn) kínai származású koloratúrszopránt a hazai közönség több operából is ismerheti: A varázsfuvolában az Éj királynője, a Traviatában Violetta, a Turandotban Liù szerepében lépett fel. A szopránok közül kiemelkedik négyoktávos hangterjedelmével.

Sofia Labropoulou virtuóz görög kanunjátékos és zeneszerző, a világzenei és a kortárs zenei élet legismertebb művészeivel dolgozott már együtt. Egyedülálló zenei kifejezőeszközeivel kapcsolatot teremt a népzene, a klasszikus ottomán zene és a nyugati középkori zene között.

Saïd Tichiti marokkói zenész az első, aki a gnawa zenét Magyarországon ismertté tette. Ezt az ősi, szakrális, transz-zenei formát nevezte William Burroughs „a világ legrégebbi, négyezer éves rock'n'rolljának". Jelentős zenészekre volt hatással a Rolling Stonestól Santanán át Ornette Colemanig.


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek