Az Őrölt Nők Ketrece

Tudjuk, merre leszel szilveszter éjjel! – Bulikörkép tanácstalanoknak

2014/12/19  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Igen, már megint ide jutottunk. Pár napunk van hátra a 2014-es évből, de nem érdemes szomorkodni, hisz bőven akad érdekes program az utolsó felvonásra is. Körbenéztünk kedvenc és általunk is sűrűn látogatott budapesti szórakozóhelyeinken, mivel kedveskednek majd a mulatságra vágyó látogatóknak szilveszter napján.

Tudjuk, merre leszel szilveszter éjjel! – Bulikörkép tanácstalanoknak

Az A38 hajón már délután indul a mandula, hisz 16 órakor különleges óévbúcsúztató koncertet ad a mostanában csak telt ház előtt fellépő Budapest Bár és vendégei, majd este a már megszokott Random Trip csapat szórakoztatja a nagyérdeműt, ráadásul két külön társulattal.

A Barba Negrában dupla csavarként két igencsak népszerű banda, a Kowalsky meg a Vega, és a Hooligans fiai mozgatják meg az egybegyűlteket, ami valószínűleg ránk fér majd a karácsonyi „nagy zabálás” után.

A Kuplungban a mostanában egyre aktívabb Kaukázussal dalolászhatunk együtt, ráadásul vendégként fellép még a Blahalouisiana, valamint a Meztelen Diplomaták is. A koncertek után pedig hajnalig rophatjuk, ugyanis a talpalávalót a Zenit Incompatible szolgáltatja.

Az Akváriumban a budapesti underground éjszakai élet szereplőinek összefogásával mind a két teremben, és a Volt bárban is egyszerre folyik majd a pezsgő, és a buli. A jó hangulatot többek közt az A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I., a Headshotboyz (NIGHTDRIVE), Isu ( Technokunst), Dork (Technokunst), Subotage ( NVC / Casino Bangkok ), Karanyi (GIRLY), Alive (StayFly), stb. garantálja majd.

A PRLMNT-ben vegyes lesz a felhozatal. Kezdésnek a Carbovaris és az Ivan and The Parazol hergeli a jónépet, majd a dídzséké a főszerep, és kifulladásig rophatjuk a nagyteremtől a Lounge-on át a Bistro-ig, minden apró szegletben.

A RoHAMban egyik nagy kedvencünk, a ColorStar lemezbemutatójával ér véget a 2014-es év, majd az Anima Sound System lemezbemutatójával indul a 2015-ös.

ERRE A BULIRA ITT NYERHETSZ BELÉPŐT!

A Gozsduban a méltán hírhedt Barcsay Jenő Emlékzenekarral, majd a rezidens dj páros a Spanish Wax Flitter diszkójával múlathatjuk az időt.

Mindeközben a MOM Kulturális Központban a Quimby-vel és vendégeikkel bulizhatunk. A Quimby előtt Manoya alias Hódosi Enikő melegít, utánuk pedig a Söndörgő lesz a levezető. Az átállási szünetekben pedig a Kodachrome duó muzsikál. Természetesen a koncertek után itt sem áll meg az élet, a pulthoz érkezik Dj Infragandhi.

És aki egy kicsit exkluzívabb szórakozásra vágyik, annak bátran ajánljuk a Muzikumot, ahol egy hamisítatlan Beatles estben lehet részünk, hazánk legnépszerűbb The Beatles tribute zenekara, a The Bits társaságában, akik erre az alkalomra dupla bulival készülnek.

A New Orleans Club keresi táncos lábú közönségét, ugyanis ezen az estén a Group'N'Swing biztosan fergeteges hangulatot varázsol majd a picinyke színpad köré.

A Gellért szállodában a retró lesz a jelszó. Az érkező vendégeket Lajsz András féle koktélokkal fogadják, a retró hangulatot pedig olyasn neves sztárok idézik meg, mint Koós János és Dékány Sarolta, Szűcs Judith, Csonka András, Dobrádi Ákos és a Bon-Bon, valamint az est házigazdája, Szandi.

Az Orfeumban a soul zenéé lesz a főszerep. Schwartz Dávid, Lelkes Reny és Soul Session nevű zenekara többek között megidézik a műfaj „keresztapját”, James Brownt, valamint a soul királynőjét, Aretha Franklint. Vendégművészeik Gondi Helén, a káprázatos Király Linda, a fekete hangú Mohamed Fatima és a gyönyörű díva, Veres Mónika NIKA lesznek.

Kellemes bulizgatást és másnapossától mentes január elsejét kívánunk!


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek