U500-as várkoncertek Szigligeten – TOP 100-as előadókkal

2020/08/13  ·   Ajánló   ·  Zerge

Nos, szolgál ez a nyár meglepetésekkel, még ha azok nem is mindig kellemesek.

Fotó: Várudvar Szigliget

A kellemetleneket ugye nem igazán kell sorolni, Covid19 vírus, heveny koncerthiány, s bár egy ideje kicsik már lehetnek ugyan, de egyrészt sorozatos lemaradás róluk a jegyszűke miatt, másrészt nagyok továbbra sem, szóval a fesztiválhiány ebben az évben már egyenesen krónikussá fajul, de…

Szigligeten például Várudvar Fesztivál veszi kezdetét ezen a hétvégén. És mivel a korlátozás 500 főre szól, így 500 ember előtt lépnek fel olyanok is, mint mindjárt kezdetnek augusztus 16-án az a Punnany Massif, akik egyébként 3 (három) telt házat csináltak volna egymás utáni napokon a Budapest Parkban, ami kb. 36 ezer embert jelent(ett volna – ez kb. másfél Mezőkövesd, vagy egy Mezőkövesd meg egy Kisvárda, meg néhányan még a szomszéd faluból, hogy NB-I-es focicsapattal rendelkező településekkel szemléltessem a dolgot; ha nemzetközi kupákon indulókkal akarnám szemléltetni, azt mondanám például, hogy 22 Felcsút). Én mondjuk azt tartom róluk, hogy a szövegelős emberek (nevezzük rappernek? reppernek? dumakarcsinak?) nélkül egész jó zene lenne, de a sok lapos, süketelős, nyilván sokatmondónak szánt duma sokat levon az egésznek az értékéből, de hát kinek mi tetszik.

(Mondjuk ha Majkáék helyében lennék, az augusztus 15 után meghirdetett koncertjeikből legalább egyet mindenképpen megcsinálnék 500 fő előtt is (ahogy a Punnany, ha jól tudom, augusztus 29-én meg is csinálja, ez azért mindenképpen egy jó pont nekik). Egyrészt Majkáék pont nem hiszem, hogy annyira rászorulnának a pénzre, másrészt 500 fővel és 5500 Ft-os jegyárakkal számolva azért ez nem a veszteséges buli, csak nem 8, hanem csak 7 jegyű lenne a bevétel. És legalább jutna valami az általuk annyira féltett technikai személyzetnek is. Már ha komolyan annyira féltik őket, nemcsak kamuznak.)

A Várudvar Fesztivál többi fellépője, dátummal:

08. 18. Péterfy Bori & Love Band

08. 19. Fran Palermo

08. 22. Budapest Bár

08. 26. Anna and the Barbies, vendég: Loyal

08. 27. Bëlga, Lil Frakk

08. 28. Kistehén

08. 29. Wellhello

Szóval elég eseménydús 2 hétnek néznek elébe a szigligetiek és a környékbeliek. Igaz, a Gasztroplacc rendezvény keretében már eddig is felléptek itt olyan nevek július és augusztus folyamán, mint a Magna Cum Laude, Dés László, a Margaret Island és a Lord, de még hátra van a feke… a fenéket, a java.

És ugye ha már a paksi Gasztroblues (bocs, tudom, Gastroblues, de nekem egyszerűen nem áll rá a billentyűzetem) elmaradt is július elején, itt legalább van helyette Gasztroplacc.

Ahol a Facebook szerint olyan ételekkel várják az éhező nagyérdeműt, ami „Igazán pikáns, igazán egyedi – nálunk mindenképpen a nyár slágere: Pulled pork szendvics – Komáromy fonottka szaggatott sertéstarjával és amerikai káposztasalátával” – ebből mondjuk az igazán egyedi talán a Komáromy fonottka (remélem, a Komáromy ebből személynév), amiről fogalmam sincs, mi lehet, de a többi már Magyarországon sem igazán újdonság.

És hogy mivel még?

Nos, „kézműves sörökkel, helyi borokkal és street food különlegességekkel” (amit mindjárt javítanék is: streetfood-különlegességekkel).

***

És ennek fényében itt a végén futnék még egy kört (itt a vége, fuss el véle, illetve lásd még: kirohanás) a helyesírásról (ami nem nyelvtan, szóval a nyelvtannáci jelző emiatt helytelen lenne, de simán vállalom azt is).

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem írástudóként kifejezetten zavar, ha egy minden bizonnyal sokmilliós befektetéssel és biztosan nem kevés munkával járó fesztivál szervezői nem képesek megfizetni egy helyesen írni tudó embert is, aki az ilyen korrektúrázási munkákat ezen költségekhez képest gombokért végezné el – és sajnos, egyre több ilyet látok. De ugyanez megy magyar- és világcégek tévéreklámjaiban, sőt, a jobb- és baloldali tévék műsoraiban (és sajnos, az írott hírportálokon) is.

Emberek, igaz, hogy írni úgy-ahogy (szinte) mindenki tud, de egy kis igényességet nem kellene belevinni? Hogy a nemrég elhunyt Kósáné Kovács Magdát egy kicsit parafrazeáljam: nem elég írástudónak lenni, annak is kell(ene) látszani...

 

 

Szigliget, Várudvar Fesztivál, U500

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek