Új Hands Like Houses album érkezik – lemezbemutató koncert a Dürerben!

2018/08/05  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Az ausztrál post-hardcore zenekar 2008-ban alakult meg, azóta már három lemezük is megjelent, az Anon elnevezésű, negyedik album idén októberben érkezik.

Új Hands Like Houses album érkezik – lemezbemutató koncert a Dürerben!

Az együttes már járt egyszer hazánkban, 2014-ben az A38-on játszottak a Bury Tomorrow nevű brit metalcore zenekar előtt, akkor fantasztikus élménnyel tértem haza, remek bulit csináltak. Idén, napra pontosan 4 évvel később, szintén november 3-án játszanak majd, a BT helyett azonban az Our Last Night-tal turnézva érkeznek hozzánk, a Hajó helyett pedig most a Dürer Kertben zenélnek.

Bemutatkozó albumuk 2012-ben Ground Dweller címmel jelent meg. Hallgassátok meg a dalt, ami kiemelkedett a többi közül, és nagyobb sikereket ért el:

 

Ezt csupán két évvel követte az Unimagine, ami a debütalbumhoz hasonlóan, a Rise lemezkiadó gondozásában jelent meg, és az USA Hard rock listáján egészen a 4. helyig jutott. Ez a lemez hozta meg nekik igazán a sikert, a szcénában legalábbis ekkor kapták fel a fejüket a műfaj kedvelői. Az Introduced Species volt az első kislemez az Unimagine-ről.

 

A Dissonants-ra már 3 évet kellett várni, ez 2016 februárjában érkezett meg, de beharangozó dalként már egy évvel hamarabb megkaptuk a New Romantics-et.

 

 

Most pedig már nem kell sokáig várnunk, hogy hallhassuk az új lemezt!

“Izgatottan jelentjük be, hogy új lemezünk, az #Anon október 12-én jelenik meg! A HLH 10 éves története során ez az alkotási folyamat volt a legszórakoztatóbb. Elképesztő izgatottan mutatjuk most meg nektek az “Overthinking”-et, az első ízelítőt a lemezről. Reméljük tetszeni fog" – írják róla.

 

 

Hands Like Houses, Anon, új lemez, koncert, Akvárium, Our Last Night

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek