Az Őrölt Nők Ketrece

Újabb koncert a Zwack–szentélyben

2016/06/03  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Következő állomásához érkezett a Zwack Múzeum és Látogatóközpont Négynegyed zenei rendezvénysorozata, amely évszakonként más-más zenei irányzatba enged betekintést a különböző műfajok közötti találkozások életre hívásával.

Újabb koncert a Zwack–szentélyben

Ezúttal Fekete Lászlót, a Dohány utcai Zsinagóga főkántorát hívta segítségül a Mezítlábas Zenészek művészcsoport két alapítója, Bodrogi Éva –énekművész és Koltai Katalin –gitár, lantművész, hogy az európai zsidó dallamokat közösen idézzék meg június 16-án, csütörtök este. 

Idén második zenei estjéhez érkezett a 2014-ben életre hívott Négynegyed zenei programsorozat, amelynek minden alkalommal a Zwack Múzeum és Látogatóközpont ad otthont. Ahogyan eddig, úgy most is a különböző műfajok közötti találkozások életre hívása az esemény célja. A produkció zenei vezetője Koltai Katalin gitárművész válogatásában és hangszerelésében a zsidóság zenei ábrázolását ismerhetjük meg az európai zenetörténet legnagyobb szerzőinek tollából 2016. június 16-án este 19.30-kor Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga kántorának közreműködésével.  A korábbiakhoz hasonlóan azok számára, akik az esemény előtt egy órával érkeznek meg előzetes programmal is szolgál a Zwack Múzeum: a látogatók múzeumi túra keretében nyerhetnek betekintést a helyszínen található varázslatos régi lepárlóba, az „Unicum szívébe”.

Az eddigi zenés esteken részt vett már Herczku Ágnes és Nikola Parov, Krommer Lúcia, Tóth Mónika, Szalóki Ági, Juhász Gábor, Dresch Mihály, Lukács Miklós, Láng Annamária, Hegedűs D. Géza, Bartek Zsolt, Érdi Tamás, a Gryllus-testvérek, valamint az Ensemble Sospiri (Kónya István és Szászvárosi Sándor), Falusi Mariann és Sárik Péter is.

A tervek szerint a sorozat további koncertjein a Mezítlábas Zenészek többek között Lackfi János költőt, Elsa Valle jazz énekest, Horváth Kornél, Kossuth-díjas ütőst látják vendégül.

 

A koncert programja:

  • Archaikus dallamok-zsidó imarészletek
  • Salomone Rossi ("Ebreo"): Shir hamma'alot
  • Marcello: Héber zsoltárok részlet héber intonációval                                        
  • Judeo-spanyol (ladino) dalok
  • J. Turina: Trió
  • Ravel: Kaddish, Örök rejtély
  • Honegger: Mimaamakim
  • Rossini: Mózes imája
  • Bock-Stein: Hegedűs a háztetőn-részlet

Közreműködik:

  • Bodrogi Éva, Fekete László -ének
  • Koltai Katalin - gitár, lant
  • Dóczi Áron - hegedű
  • Bartek Zsolt -klarinét
  • Szatzker Zsanett – harmonika
  • Karasszon Dénes -cselló, barokk cselló

Jegyek a helyszínen a koncert előtt, valamint elővételben a múzeum nyitvatartási idejében kaphatóak 2000 Ft-os áron.

 

Időpont: 2016. június 16. este 19.30

Helyszín: Zwack Múzeum és Látogatóközpont:
Budapest, IX. kerület Dandár u. 1.


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek