Újcirkusz - és egy csaknem 140 négyzetméteres Dalí-festmény

2013/10/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ennek az eseménynek nagyjából annyi köze van a koncertekhez, mint az Illuzionisták című showműsornak vagy a Cirque du Soleil előadásának, a közös bennük az, hogy egyik mellett sem tudunk szó nélkül elmenni. Zene úgyis mindegyikben van...

Újcirkusz - és egy csaknem 140 négyzetméteres Dalí-festmény

A Művészetek Palotájában lesz látható november 15. és 21. között Salvador Dalí évtizedekig lappangó eredeti óriásvászna, amit a katalán mester 1944-ben a New York-i Metropolitan Opera „Mad Tristan” című balettjéhez festett. A kép a Finzi Pasca Társulat La Verità című újcirkuszi produkciójának központi elemeként érkezik Magyarországra.

Az év elején Montreálban bemutatott, azóta Brazíliától Svájcig a világ számos pontján játszott La Verità című előadás november 15. és 21. között hét alkalommal repíti Dalí szürreális világába a Művészetek Palotája közönségét. Az akrobatikát, színházi elemeket, táncot és zenét egyaránt alkalmazó, közel másfél órás látványos show tizenhárom akrobatát vonultat fel a produkció egészét inspiráló Salvador Dalí óriásvászon körül.

A katalán mester alkotása méreteiben is monumentális, 9x15 méteres vásznat Salvador Dalí 1944-ben – nyolc éves egyesült államokbeli tartózkodása idején – Leonide Massine koreográfussal együttműködve a „Mad Tristan” című baletthez festette, amelynek díszleteit és jelmezeit is a katalán mester álmodta meg. A balettet Richard Wagner Trisztán és Izolda című operája ihlette, a festmény a mű záró jelenétére utal, amikor Izolda énekelve búcsúzik Trisztánról, majd halott szerelme holttestére zuhan. A kép a szürrealista mester művészetének számos fontos védjegyét felvonultatja. A zord táj középpontjában két, szakadt lepelbe burkolózó torz alak áll, egyik fején pitypang, a másik hátán szárnyként funkcionáló talicska, körülöttük égbe nyúló, mutáns manók, hosszú árnyékok, óriási hangyák láthatók. Dalí sokáig elveszettnek hitt alkotását a New York-i Metropolitan Opera díszletei között fedezték fel, majd egy európai magángyűjtemény vásárolta meg. A festményt évtizedeken keresztül senki sem láthatta. 2010-ben az inkognitójukat a mai napig féltve őrző svájci műgyűjtők Daniele Finzi Pascát keresték fel azzal, hogy műkincsüket egy álom és valóság határán kalandozó színpadi produkció részeként szeretnék látni.

Daniele Finzi Pasca addigra már alkotóként és rendezőként is számtalanszor bizonyította, hogy amihez nyúl az világsiker lesz. Ő rendezte ugyanis a Cirque du Soleil legsikeresebb előadását, a bemutató óta több mint három millió nézőt vonzó Corteót, a Cirque Éloize legutóbbi három produkcióját, valamint a 2006-os torinói téli olimpia kétmilliárd embert a televíziók előtt tartó záróünnepségét is. Nemrégiben pedig a 2014-es Szocsi téli olimpia záró-, valamint a paraolimpia nyitóünnepségének rendezésére kérték fel. Közben pedig 2011-ben- a körülötte évek óta dolgozó művészekkel - létrehozta a mára már több mint 35 bemutatót jegyző társulatát, a Compagnia Finzi Pascát.

A társulat tagjai a próbafolyamat alatt először maguk választották ki a hozzájuk illő számokat, majd a rendező ezekből állította össze az előadás végső formáját, melyben a zene, a világítás, a kellékek és a jelmezek egységes, ugyanakkor tökéletesen valószínűtlen világot hoznak létre. A nézőket álom és valóság határán mozgó képek sora vezeti végig a szürrealizmuson, egy szerelmi történeten és az Igazság visszatükrözésén.  Mindez együtt alkotja a Finzi Pasca Társulat új alkotásának színeit. Felidézik a negyvenes évekbeli New Yorki-i kabarék és a spanyol bikaviadalok hangulatát, sőt Dalí életének számos legendás pillanatát is. Közben pedig nem kell meglepődni azon sem, ha például egy rinocéroszfejű zongorista is a színre lép. A La Verità egy játékos és humoros előadás, ahol a közönség egyik ámulatból a másikba esik, miközben úgy érzi - akárcsak egy Dalí festményen - itt és most tényleg bármi megtörténhet.


Képtár

  • Újcirkusz - és egy csaknem 140 négyzetméteres Dalí-festmény kép 20619
  • Újcirkusz - és egy csaknem 140 négyzetméteres Dalí-festmény kép 20620
  • Újcirkusz - és egy csaknem 140 négyzetméteres Dalí-festmény kép 20621
  • Újcirkusz - és egy csaknem 140 négyzetméteres Dalí-festmény kép 20622
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek