Újra Mádi Zsidó Napok: idén Fegya zenél a zsinagógában

2017/05/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Idén június 30. és július 2. között egy hosszú hétvégére ismét Zsidó Napok lesznek Mádon, amelynek keretében három napon át koncertek, kiállítások és gasztronómiai események várják a látogatókat.

Újra Mádi Zsidó Napok: idén Fegya zenél a zsinagógában

Az észak-magyarországi zsidóság egyik hajdani központjában, Európa legszebb barokk zsinagógájában a látogatók együtt fogadják a sábeszt, megismerhetik és gyakorolhatják a zsidó vallási hagyományokat és felfedezhetik a felújított rabbiházat is.

Péntek délután a szabadidős programoké és a kreativitásé a főszerep – Barhesz sütéssel, kézműves- és gyermekprogramokkal kezd a fesztivál. Szombaton kabbala előadásokon és pincelátogatáson vehetünk részt, este pedig a különleges atmoszférájú Mádi zsinagógában mutatja be az „Odesszai történeteket” Fegya, a Budapest Klezmer Band alapítója. Odessza régóta "humorfőváros". A dalokból és viccekből elénk tárul az ottani zsidó élet, a zsidó világ színessége, gazdagsága. Az odesszai zsidó zenei világban kalauzunk és tolmácsunk a Munkácsról származó klezmerkirály: Fegya. No és mi is történt Ukrajnában, Anatevkában? Anatevkai idegenvezető Dunai Tamás lesz.

Az előadást követően fáklyás sétára indulhatnak az érdeklődők, felfedezve a Csodarabbik útjának állomásait. A harmadik napon a kirándulásé és természetjárásé a főszerep: megismerhetjük az erdőbényei mikvét, mely Európa egyetlen folyóvízre épült rituális fürdője, és bejárhatjuk a 2016-ban épült olaszliszkai emlékhelyet, mely a második világháborúban innen elhurcolt zsidó családoknak állít emléket. A csodálatos környezet, kötetlen és lendületes programok mellett a kiváló hangulat is biztosított a második Mádi Zsidó Napokon.


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek