Menopauza

Vasárnap újra ingyenes TérTáncKoncert a Bazilikánál!

2018/06/15  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Már csak néhány nap, és újra TérTáncKoncert Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral. A világhírű együttes új helyszínen, a Szent István-bazilika előtti téren zenél június 17-én 19 órától.

Fotó: tertanc.hu

A szabadtéri koncert – ahogy mindig – idén is tele lesz meglepetésekkel, de a közönség biztosan hallhatja majd Brahms Magyar táncait fantasztikus cigány muzsikusok és többszáz hátrányos helyzetű fiatal közreműködésével. A koncerten a részvétel ingyenes, és az eseményen kiosztott papírszékek is ingyen elvihetők.

„Budapesten igazi sztárok lehetünk”, „új, színesebb világ nyílik ki előttünk”, „olyan ez, mint egy álom” – mondják a nehéz sorsú gyerekek, akik hónapok óta gyakorolják a koreográfiát a koncertre, az ország 24 különböző pontján. És hogy hogyan készülnek a Fesztiválzenekar zenészei? Ahogy Bodó Antónia hegedűművész fogalmaz: „Nem könnyű összehangolódni, figyelni egymásra, érezni a zene ritmusát, segíteni azoknak, akiknek kicsit nehezebben megy. Jó látni a gyerekek igyekezetét. Ez maga a tolerancia, amit együtt ünneplünk mi zenészek a táncoló gyerekekkel és a nézőkkel, hallgatókkal a TérTáncKoncerten, immár negyedszer!”

A Budapesti Fesztiválzenekarral a közönség a TérTáncKoncertet követően már csak szeptemberben találkozhat.

Viszon, aki lemarad az eseményről, az június 20-án 18:30-tól megnézheti a Budapesti Fesztiválzenekar weboldalán vagy Facebook-oldalán, ahol teljes terjedelemében leadják a programot.

TérTáncKoncert, Bazilika, Budapesti Fesztiválzenekar, ingyenes, koncert, szabadtér, Fischer Iván

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek