Visszatér a színpadra Marcellina

2017/04/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Marcellina jótékonysági koncertsorozatot szervez a Vakok Állami Intézetének javára. A koncertek bevételéből az intézet alapítványa, a Fény a Sötétben Alapítvány computer technikai kiegészítő eszközöket vásárol a látássérültek javára.

Visszatér a színpadra Marcellina

Marcellina a ’80-as, ’90-es évek nagysikerű énekesnője volt. Hosszas világot bejáró turnéi után újra itthon alkot, és számára személyes jellegű, egyben nagyon fontos társadalmi szerepvállalásként indít jótékonysági koncertsorozatot „FEHÉR ÉJSZAKA” címmel.
 
Marcellina személyes kötődése a látássérültek világával a Marcellina Pjt együttes vak billentyűsén Molnár Jánoson keresztül erősödött meg. Két nagyszabású koncert bevételét az együttes még János életében az Intézet segítségére ajánlott fel.
 
A FEHÉR ÉJSZAKA elnevezés nem véletlen:

„A jótékonysági koncertsorozat magába foglalja azt a három összefonódó tényt, ami végül is létrehozta az alap ötletet: a fehér bot, a fehér fény, és egy fehér szaxofon. A fehér fény Janihoz köthető, mivel mindig azt mondta, hogy Ő csukott és nyitott szemmel is észlel fehér fényeket; a fehér bot a Vakok Intézetének jelképe; a fehér szaxofon pedig az én hangszerem. Ezen fehér ’jelképek’ egyesítik a közös célt, a pozitív életérzést, amit magunkénak tudhatunk. Úgy gondolom, hogy mind ehhez csatlakozva, egyben megerősítve a koncertek célját, az ott fehér öltözékben megjelenő közönség koronázza majd meg az eseményeket.” – meséli Marcellina a koncertsorozat elnevezésének, üzenetének történetét.
 
„A koncertsorozat célja a jótékonysági adomány mellett a figyelem felhívása a vakok és gyengénlátók életének nehézségeire. Személyes érintettségem miatt tudom, hogy egy vak ember, bár látásában korlátozva van, mégis ugyan olyan nagy dolgokra képes, mint mi, látó társai. Fontos, hogy ne megkülönböztessük látássérült embertársainkat, hanem egyenrangúnak tekintsük és segítsük őket, hogy legyen lehetőségük olyan teljes életet megélni, mint bármelyikünknek. Számomra ez a legfontosabb üzenete a koncertsorozatnak. Emellett pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy a jó ügyért magyar közönség előtt léphetek fel. Hálás vagyok a Vakok Állami Intézete, illetve a Fény a Sötétben Alapítvány dolgozóinak azért, hogy egy emberként álltak a jótékonyság ügye mellé” – emelte ki Marcellina a koncertsorozat fontosságát.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a koncertsorozat első állomására  2017. június 3-án este 19:00h-tól a Vakok Iskolájának Nádor termébe.

A koncertre  támogatói jegy rendelhető rendezveny@vakokintezete.hu e-mailen vagy a helyszínen: Nádor terem 1146.Budapest Ajtósi Dürer sor 39. Érdeklődni lehet T: 0618729561.Ajánlott támogatói összeg 2800ft-tól.


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek